A baracsi kutya(jó)világ - Adományokból, támogatásokból próbálják fenntartani a telepet

A kutya is, mint szinte minden élőlény, egyszerű, de következetes ingerekkel nagymértékben fejleszthető. Mondhatnánk, hogy ez a legkevésbé talán éppen az emberre igaz, de ne adjuk fel a reményt... Inkább vegyünk példát Dantéról, egy három-négy éves (pontos élettartama megállapíthatatlan), erős testalkatú keverékkutyáról, ami előző, de nagyon is valóságos életében harci kutya volt – míg most, az Első Magyar Állatjogi Alapítvány baracsi telepén barátságosan éldegél.

Dante nagyjából egy éve él az Első Magyar Állatjogi Alapítvány baracsi telepén, és Létai Attila telepvezető rengeteg munkájának, törődésének köszönhetően most már én is megsimogathatom a jókötésű kutya fejét, nyakát. Igaz, csak a dróthálón keresztül, és (mi tagadás) egy kicsit tartva az egykori harci kutya reakciójától, de nem történik semmi.

Ahány kutya, annyi sors. Némelyik jószág egyszerűen csak elveszett, másokat nem vettek élőlényszámba, de vannak, amiket tudatosan vadítottak, harci kutyának, amint ez sebeikből és emberek iránti mérhetetlen bizalmatlanságukból is látszik.. Létai Attila telepvezető az Első Magyar Állatjogi Alapítvány baracsi telepén kutyáival (Fotó: Ady Géza )

S éppen ez az említésre méltó! Ez a kutya ugyanis nemrég még roppant ingerülten reagált az ember legkisebb, akár csak véletlenül is félreérthető mozdulatára, pláne közeledésére, netán rosszindulatú támadására. Pont egy ilyen eset miatt került megfigyelésre a baracsi telepre: félig nyomorékká harapott egy embert, aki bele akart rúgni az utcán iszkoló kutyába.

Ehhez képest most kifejezetten barátságos – s ha Attila találna neki egy határozott, kutyához értő, jóindulatú gazdát, akár még oda is ajándékozná neki. Csak az nem biztos, hogy Dante el akarná hagyni a telepet, ahol életében először jól bánnak vele. Ahol szavak nélkül is tapasztalhatta, hogy az emberséges bánásmód nem feltétlenül a tudatos vadítást és uszítást jelenti...

Ezen a telepen most hatvan kutya él, azaz telt ház van. Különös kutyasorsok zsúfolódnak itt össze. Megjárta a helyet egy dömsödi eb is, aki jószívű házigazdáitól szökött el egy délután a kaland csábítására – hogy két óra múlva már ötven kilométerre, a Duna másik oldalán, Baracs határában kerüljön pórázra.

Némelyik kutya viselkedése még a harmincéves gyakorlattal rendelkező telepvezetőt is meghökkenti

Majd vissza a gazdáihoz, az eb fülébe ültetett azonosító csip jóvoltából. Az Első Magyar Állatjogi Alapítvány telepén ugyanis soha, egyetlen kutyát sem altatnak el! Vagy visszajuttatják az gazdájához, vagy új gazdát keresnek neki, vagy addig tartják, amíg eléri a kutyakor végső határát. A különböző hatóságok által sűrűn ellenőrzött telepen ebből elvi kérdést csinálnak. Még akkor is, ha egyáltalán nem olcsó mulatságról, hanem nagyon kemény, következetes munkáról van szó. Amelynek költségei (évente több millió forintos a költségvetés) megbecsülhetők abból, hogy egyetlen etetés alkalmával a pilalnatnyilag ott-tartózkodó kutyák méretétől függően harminc-negyven kiló kutyatáp fogy el.

Létai Attila, a baracsi kutyamenhely telepvezetője

A költségeket pedig (amelyeknek tetemes része a takarítás szükséges tisztító- és fertőtlenítőszer) jórészt adományokból, például a személyi jövedelemadó szabadon felajánlható egyszázalékos részéből, vállalkozások támogatásából, adományokból fedezik. Szép hagyomány, hogy az itt örökbefogadott kutyák új gazdái kisebb adománnyal próbálnak hálásak lenni új kedvencükért, de ez elenyésző része a valódi költségeknek.

Hiszen gondoljunk bele: az innen kijutó kutya nem csak tisztára van mosdatva, szépen feltáplálva, hanem parazitamentes, rendelkezik azonosító csippel, kombinált oltással, veszettség elleni oltással, ha nőstény, akkor ivartalanított is, emellett kérésre házhoz is szállítják. Csak az ivartalanítás 25 ezer forint. S ha még úgynevezett mentett, balesetet szenvedett, csúnyán összetört kutyáról van szó, akkor az állatorvosi költségekkel, operációkkal, utógondozással ez az összeg felmehet több százezer forintra is. Hát ha még hozzászámítanánk az átnevelő, rehabilitációs foglalkozások igazi, pénzben alig kifejezhető értékét is... De itt nem a pénz a legfontosabb, legfeljebb abban az értelemben, hogy minél több kutyáról tudjanak emberhez méltón gondoskodni – s ez elsősorban, bármilyen furcsa is, nekünk, kétlábúaknak fontos. Elvégre a kutyák szinte minden baját is mi okozzuk: emberek. Nekünk is kell tehát jóvátenni azokat a bajokat!

Kötve hiszem, hogy a jószándékúak legnagyobb erőfeszítéseivel is valaha jóvá tudjuk tenni mindazt, amit e jobb sorsra érdemes élőlények, a kutyák ellen elkövettünk, mi, emberek.

Mondhatják, hogy emberi sorsokban is vannak jóvátehetetlenek, s bizony: így van! Mégsem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ki hogyan bánik az állatokkal, úgy bánik embertársaival is...