2008.12.26. 14:31
Mondja a macska
Alighanem baj van. Árpika folyamatosan nyávog, elképesztő hangokat ad ki magából, de egyáltalán nem a szokásos kedves, behízelgő hangfekvésben. Máskor majd átesem rajta, annyira a lábam köré tekeredik, vagy egyszerűen beleül a táskámba, hogy ő is jön, ha látja, hogy indulnék otthonról.
Most pedig belekapaszkodik a nadrágszáramba, nem figyel arra, hogy esetleg belekap a lábamba, húz maga felé és közben iszonyúan kiguvadt szemmel kiabál. Hergeli magát, egyre magasabb frekvenciákat erőltet ki magából. Mi baja lehet? Nem éhes, mert undorral túrja szét a kedvenc lazacos macskacsemegéjét is, csak ímmel-ámmal fogadja el a kezemből a jutalomfalat pulykamellsonkát. Szom-jas? Kínálom vízzel, tejjel, majd végső elkeseredésemben tejszínnel, nem is iszik. Csak nyávog veszettül. Jézusom, csak nem akar megveszni???
Guggolunk egymással szemben, Árpi mondja a magáét, én meg imádkozom neki: áruld már el, mi a búbánat bajod van. A cica kifeszített testtel nyivákol, két mellső lába széles terpeszben, a farka égnek mered. Amúgy rozmárra emlékeztető bajsza most harciasan peckes, a szeme pedig furcsán rémült és elszánt egyszerre. Megpróbálom megsimogatni a fejét, elkapja a kezemet és a karmaival tartva az állához húzza. Automatikusan elkezdem vakargatni a fületövét, a nyakát. A macska hirtelen átvált kéjes dorombba, repedtfazék hangon, végtelen szenvedéllyel fújja. Amint abbahagyom, elhallgat és kap a kezem után.
