Belföld

2015.03.11. 13:15

Buda-Cash/Quaestor - Minden idők legnagyobb fideszes bankbotránya? (frissítve)

Reagálások, találgatások, felelőskeresés - néhányan nagy brókerbotrányról beszélnek a Buda-Cash és a Quaestor bedőlése után.

Buda-Cash/Quaestor - Fidesz: a baloldal a csaló brókercégek érdekeit képviseli

A Fidesz-frakció szerint a baloldal a csaló brókercégek érdekeit képviseli. 

A kormánypárti képviselőcsoport a Buda-Cash- és a Quaestor-ügyre reagáló, az MTI-nek szerdán küldött közleményében azt írta: a szocialisták hiába próbálják hárítani a felelősséget, kormányzásuk alatt semmit nem tettek az évtizedes pénzügyi korrupció ellen, sőt törvényeikkel, a brókerek kormányzati kinevezésével segítették azt.    Az is kiderült - folytatták -, hogy "a baloldal ezer szálon kötődik a Buda-Cash körüli céghálózathoz: az MSZP, a DK, az Együtt, a PM emberei ülnek ezekben a cégekben".   

A Fidesz-frakció a Quaestor-ügyet már a harmadik szocialista brókerbotránynak tartja, amit azzal indokoltak, hogy az MSZP kormányzása idején a Magyar Fejlesztési Bank 17 milliárd forint hitelt adott a QUAESTOR-csoportnak úgy, hogy a hitelre megfelelő fedezet sem volt. Megjegyezték továbbá, hogy "a QUAESTOR-csoport tulajdonosa a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai-kormányban jó kapcsolatokkal rendelkezett".    A kormánypárt elvárja, hogy a cégeket működtetők a személyes vagyonukkal is feleljenek a károsultak felé. A nyomozóhatóságoktól és a hamarosan felálló parlamenti vizsgálóbizottságtól pedig azt várják - írták -, hogy a bűnösök mielőbbi felelősségre vonása megtörténjen, és kiderüljön, hová lett a pénz, kik a felelősök, kik voltak a haszonélvezők. 

Közleményükben azt is megjegyezték, hogy az ellenzéki képviselők egyszer sem támogatták az elmúlt években a "rendcsinálást" a pénzügyi szektorban. Ehelyett támadják a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), amely keményen fellép a korrupció ellen - tették hozzá.    A Fidesz képviselőcsoportja hangsúlyozta: az évtizedes pénzügyi korrupcióról a megerősített jegybank rántotta le a leplet, ezzel bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP-frakció jól döntött, amikor az MNB és a pénzügyi szervezetek felügyeletének összevonása mellett tette le a voksát.

DK: parlamenti bizottság vizsgálja ki a pénzügyi botrányokat! 

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a parlament hozzon létre egy olyan bizottságot, amelyik pártatlanul képes kivizsgálni az "évszázad botrányát" - mondta a QUAESTOR és a Buda-Cash csődjéről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a DK alelnöke. 

Varju László szavai szerint a bizottság az MNB felelős tisztségviselőitől kezdve mindazokat meghallgatná, akik érintettek a kialakult helyzetben.    A független képviselő szerint bűnözők politikusokkal, illetve pénzügyi cápákkal fogtak össze és jelentősen megcsapolták a magyar költségvetést, eltűntették a kisemberek félretett pénzét.    

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Kiss Szilárdnak, Magyarország moszkvai nagykövetsége volt mezőgazdasági attaséjának Oroszországban közös cége van Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, "aki Orbán Viktor bizalmasa" - folytatta. "Mészáros Lőrinc, Kiss Szilárd nemcsak itt, hanem a QUAESTORBAN is érdekeltté vált" - mondta, kérdésre válaszolva közölve: ismeretei szerint Mészáros Lőrinc korábban részt vett a cégcsoport vezetésében.    Varju László azt mondta, jól jelzi a magyar demokrácia állapotát, hogy sorra derülnek ki az eddig eltitkolt üzelmek a "korrupt kormány vállalkozóiról, tisztségviselőiről, polgármestereiről", miközben a nyomozati szervek "nem tesznek semmit". Polt Péter felelőssége elvitathatatlan az ügyben - folytatta, hozzátéve: "ha Orbán Viktor a Buda-Cash-ügyben azt hiányolta, hogy nem kattant bilincs, akkor fel kell tenni a kérdést, mikor kattan bilincs Mészáros Lőrinc kezén".    A Magyar Nemzeti Bank lehetne megfelelő felügyeleti szerv, de annak elnöke, Matolcsy György a független bankári tevékenység helyett Orbán Viktor döntéseit hajtja végre - mondta a DK politikusa.  

PestiSrácok.hu: a szálak főként a baloldalhoz vezetnek

A PestiSrácok.hu portál írása szerint a Buda-Cash- és a Quaestor-ügy szálai is főként a baloldalhoz vezetnek.

A PestiSrácok.hu utalt arra, a 444.hu cikkében Fidesz-közelinek állította be a céget, azt írva hogy a QUAESTOR egészen fontos szerepet fontos szerepet játszott az Orbán-kormány keleti nyitásával kapcsolatos üzletekben a kereskedőházakon keresztül. A PestiSrácok.hu viszont azt írta: a QUAESTOR az egyik legnagyobb üzletét, a végül teljes egészében meg sem valósult győri ETO Park felépítését Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek és az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) köszönheti. Cikkük szerint az MFB 2005 júniusában nyújtott hitelt az ETO Park megépítéséhez "gyanús körülmények között és meglehetősen rossz feltételekkel", s a későbbi vizsgálatok során kiderült, még a bankhitel fedezetéül szolgáló jelzálogbejegyzések se történtek meg.    A PestiSrácok.hu szerint az egész beruházás kudarcnak tekinthető: az ETO Park az elkészülte óta nagyobbrészt üresen állt évekig, és a QUAESTOR Csoport a stadiont ugyan felépítette, de az eredeti tervekben szereplő komplex ingatlanfejlesztés sosem készült el vagy zárult le teljesen.    A Buda-Cash-ügy "baloldali szálai" között említették, hogy Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök kormánybiztosa, Antali Károly négy évig, 2004 áprilisa és 2008 júniusa között volt a Buda-Cash felügyelőbizottsági (fb) tagja.   

Gyarmati János, a Buda-Cash egyik tulajdonosa és vezérigazgatója pedig - folytatták - a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) alelnökéhez és a volt kormányfő üzlettársaihoz köthető. Írásuk szerint Gyarmati János 2004 májusa és 2008 júniusa között a Dunacorp Faktorház Zrt. fb-tagja volt. A cégnél 2009-ben volt vezérigazgató Nagy-Huszein Tibor, a DK alelnöke - tették hozzá.    Gyarmati Jánosról azt is írta a PestiSrácok.hu, hogy 2000-2005 között annak a jelenleg felszámolás alatt álló Hungária-Közraktározási Zrt.-nek is fb-tagja volt, amely társaságnak jelenleg Lauer István a vezérigazgatója, aki tavaly az MSZP-DK-Együtt-PM-Összefogás Szegedért színekben lett Szegeden baloldali önkormányzati képviselő.     A portál megjegyezte azt is, hogy ugyanebben az időben az a Virág Attila volt a Dunacorp cégjegyzésre jogosult vezérigazgatója, akit több sajtótermék visszatérően az egykori SZDSZ informális pénztárnokaként említett. Virág Attilának a Tocsik-botrányban is szerepe volt, ugyanis ő volt abban az időben a Tocsik Mártát megbízó ÁPV Rt. SZDSZ által delegált alelnöke - jelezték, hozzáfűzve, hogy Virág Attila több, Gyurcsány Ferenchez köthető cégben is felbukkant: 1999 és 2002 között például igazgatósági tagja volt az Altusnak.    Cikkük arra is kitért: úgy tudják, 1999-ben 250 millió forintos tőkeemelést végrehajtva szállt be a Buda-Cashbe a BC 2000 Pénzügyi Tanácsadó Kft., amelyről a brókercég vezetője, Pintér Zoltán nyilatkozta azt, hogy a cég mögött Elek István, Magyarország tiszteletbeli monacói főkonzulja áll. Elek István az ATV 24 százalékos tulajdonosa - olvasható a portálon.

Update: Korábban azt írtuk: “Érdekes, hogy ugyanebben az időben az a Virág Attila volt a Dunacorp cégjegyzésre jogosult vezérigazgatója, akit több sajtótermék visszatérően az egykori SZDSZ informális pénztárnokaként említett. Virágnak a Tocsik-botrányban is szerepe volt, ugyanis ő volt abban az időben a Tocsik Mártát megbízó ÁPV Rt. SZDSZ által delegált alelnöke .” Virág Attila azonban a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott helyreigazítási kérelmében azt írta: “Korábban valóban az ÁPV Rt. egyik alelnökeként dolgoztam, azonban soha nem voltam a Dunacorp vezérigazgatója.” A PestiSrácok.hu cikkében, így az MTI által közzétett hírben is hamis színben került feltüntetésre Virág Attila, egy másik személy adataival összemosva említették, így ebben a cikkben is így szerepel. Virág Attilától ezúton is elnézést kérünk!

Tóbiás: teljes kártalanítást, teljes felelősségre vonást! 

Budapest, 2015. március 11., szerda (MTI) - Az MSZP elnök-frakcióvezetője az ügyfelek teljes kártalanítását szorgalmazta az elmúlt napok bank- és brókerügyei kapcsán, azok okozóinak pedig szerinte teljes személyes vagyonukkal kellene felelniük a történtekért. 

Tóbiás József szerdai, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) székháza  előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ma a legfontosabb kérdés a betétesek kártalanítása, valamint a választói, illetve a pénzügyi rendszerbe vetetett bizalom helyreállítása.   

Az ellenzéki politikus szerint a pénzügyi felügyeletet ellátó jegybank elnöke "három hete bujkál". Matolcsy Györgynek ki kellene állnia a nyilvánosság elé és biztosítania kellene a betéteseket a teljes kártalanításról, és le kell mondania posztjáról, mert ezzel tudja helyreállítani a pénzügyi rendszerbe vetett bizalmat - mondta.   

Tóbiás József a kormány felelősségét abban látja, hogy jogszabályi eszközökkel tegye lehetővé, hogy minden civil szervezet, minden önkormányzat és minden érintett betétes megkapja járandóságát. Megjegyezte, az önkormányzatoknak nem kölcsönre van szükségük, hanem a pénzükre. Hozzátette: a kormánynak azt is ki kell vizsgálnia, kik a felelősek az állami szervek részéről ebben "a piramisjátékban".    Kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az MSZP érdekelt abban, hogy az ügyeket tisztázzák, a Buda-Cash-ügy kapcsán feljelentést is tettek. Tóbiás József felszólította az ügyészséget arra, hogy "ne totojázzon", a feljelentés nyomán azonnal indítson eljárást.    

Úgy összegzett: minden idők legnagyobb fideszes bankbotrányáról van szó.

A KDNP üdvözli az MNB alapos vizsgálatát és eljárását 

Budapest, 2015. március 11., szerda (MTI) - A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) üdvözli a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapos vizsgálatát és eljárását a brókercégeknél - mondta Harrach Péter, frakcióvezető szerdán egy más témában tartott sajtótájékoztatón a Quaestor-ügyre reagálva. 

Szavai szerint a szocialistáknál a személyes kapcsolatok érdekében törvénymódosítás történt, azért, hogy kedvezményezettjeik "továbbűzhessék tevékenységüket", illetve olyan pozícióba kerüljenek, ami az összefonódásokat természetessé teszi.    Utalva a cég kormányzati programokban való közreműködésére, azt mondta: személyes felelősséget nem lát, biztos benne, hogy a kormány felelősen gondolkodik ebben az ügyben.     Hozzátette: annak kifejezetten örül, hogy az MNB ilyen alaposan és felelőssége teljes tudatában vizsgálja meg a brókercégeket, és ha törvénytelenséget lát, intézkedik. Ez a legfontosabb és az, hogy a kárvallottak kártalanítása hogyan történik meg. Azt is figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy közpénzből történik mindez – jegyezte meg.     Arról, hogy a SPAR benzinkutakon, azokkal összefogva működtetne olyan üzleteket, amelyek vasárnap is nyitva tartanak, azt mondta: ezt a kezdeményezést részleteiben nem ismeri. Alapos vizsgálatot igényel, és ha az a szándék, hogy kibúvót találjanak a törvényi szabályozás alól, akkor nem támogatható. Ugyanakkor jelezte: nem a vásárlók életformáját szeretnék megváltoztatni, hanem a dolgozók életén szeretnének könnyíteni, és „kicsit hajlik arra”, hogy a vásárlók igényeinek irányában elmozduljon.     Az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi módosító javaslata szerint a benzinkutaknál működő üzletek, amelyek nem adnak el üzemanyagot, a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazása során kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzletnek minősülnének. 

Concorde Alapkezelő: nincs szó brókercsődről a QUAESTOR-nál 

Nincs szó brókercsődről, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődje vállalati csődesemény, amelynek oka, hogy kibocsátottak egy olyan kötvényt, amely mögött álló fedezet, pénztermelő képesség nem bizonyult sikeresnek – mondta Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen. 

Hozzátette: a botrány miatt várhatóan nem lesz normális vállalati kötvénypiac Magyarországon egy olyan időszakban, amikor a kamatkörnyezet lehetővé tenné, hogy a vállalatok kötvényekkel finanszírozzák magukat.    Tisztázni kell a fogalmakat – hangsúlyozta  a vezérigazgató, hozzátéve: a befektetési alapkezelőknél nincs ott az ügyfelek pénze, az a letétkezelő bankoknál van. Ezek a bankok a Concorde Alapkezelő esetében az UniCredit, a Raiffeisen és a Citibank, akik a törvényi előírások szerint naponta ellenőrzik az eszközök meglétét és valós piaci értékét – olvasható az esemény kapcsán kiadott sajtóközleményben. Az alapkezelő csak kezeli a pénzt, nem fér hozzá ahhoz, minden üzletet, amit kötnek, a letétkezelő bank számol el – fejtette ki a vezérigazgató.   

Hangsúlyozta, nem tud ennél sokkal biztonságosabb pénzügyi instrumentumot. Itt is lehet rossz befektetési teljesítményt elérni, de annak gyakorlatilag nulla az esélye, hogy az alapkezelőkből az elmúlt hetekben tapasztalt módon pénz tűnjön el – jegyezte meg.    Bilibók Botond elmondta: kedden kezdett el "felforrósodni a helyzet" az alapkezelőnél, privát ügyfeleik, akiknek portfoliokezelést végeznek, a körülbelül 111 milliárd forintból mintegy 300 milliót vittek el az alapkezelőtől, ami "belefér az üzletmenetbe".    A több mint 500 milliárd forintot kezelő Concorde Alapkezelő befektetési alapjaiból mintegy 2,7 milliárd forint távozott egy nap alatt – ismertette, hozzátéve: a szám nominálisan soknak tűnhet, de arányaiban nem tekinthető annak. A vezérigazgató biztos abban, hogy kiáramlást fognak tapasztalni az elkövetkezendő időszakban.    

Kérdésre válaszolva Bilibók Botond elmondta: a névazonosság a Concorde Értékpapír Zrt.-vel nem jelent nagy problémát, mivel az Concorde Alapkezelő partnerei, a bankok, biztosítók, akiknek eladják az alapjaikat, tisztában vannak a különbséggel. Ezen kívül a mintegy 500 magánszemély ügyfelükkel személyes kapcsolatban vannak, ismerik a kérdést, ezért nem hiszi, hogy ebből különösebb gond lenne.    Saját megtakarításaik jelentős részét a Concorde Értékpapírnál tartják – tette hozzá Móricz Dániel partner, befektetési igazgató.    

Bilibók Botond a botránnyal kapcsolatban a szabályozói környezet felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta: a szakmának sok szereplője van; nap mint nap nem a felügyeletnek, hanem a piacnak kellene ezeket az ügyeket figyelemmel kísérnie. Hozzátette: megfelelőnek véli a jelenlegi szabályozást, de véleménye szerint nem lesz képes mindig minden visszaélést megakadályozni. Ha valaki évek óta az állampapíroknál 4-5 százalékponttal nagyobb hozamot ígér, felmerülhet a kérdés, hogy ez reális-e – mondta, elismerve, hogy a hozamígérettel lehet bevonni a pénzt.     A hatósági vizsgálatokról szólva a vezérigazgató kitért arra, hogy a Concorde Alapkezelőnél egy normál vizsgálat előkészítésére az elmúlt két hónapban sok anyagot nyújtottak be, és nemsokára kijön a felügyelet ellenőrizni. 

PM: fideszes bankbotrányról van szó 

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint elég nehéz lenne azt mondani, hogy a Quaestor esetében nem egy fideszes bankbotrányról van szó.

Ezt Szabó Zsolt, az ellenzéki párt gazdasági szakpolitikusa mondta kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.    Kifejtette, hogy Matolcsy György jegybankelnök elszámolással tartozik, mivel a vezetésével átalakított új pénzügyi felügyeleti rendszer csődöt mondott.     Az ellenzéki politikus kiemelte, a Quaestor és a Fidesz között nem csak ez, hanem a labdarúgás is kapcsolatot jelent, hiszen a társaság vezetője, Tarsoly Csaba a Győri ETO FC tulajdonosa, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökségi tagja és Orbán Viktor miniszterelnök "jó ismerőse". Szabó Zsolt szerint Tarsoly Csaba emellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter oldalán is "gyakran pózolt" különböző rendezvényeken.    A PM szerint itt lenne az ideje, hogy az MNB befejezze a kastélyvásárlásokkal is járó "úri murit" és helyette a DBR-bankcsoport ügyfeleinek, valamint a Quaestor betéteseinek kártalanításával foglalkozna - fejtette ki az ellenzéki párt szakpolitikusa, aki azon reményének is hangot adott, hogy a kormányfő - korábbi nyilatkozatához hasonlóan - most is a "bilincs kattanását" akarja, amikor "fideszesek kerültek a reflektorfénybe".

Liberálisok: a Fidesz brókerbotrányáról van szó 

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a Quaestor-ügy a Fidesz brókerbotránya, de emellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és Matolcsy György jegybankelnök botránya is.

Bodnár Zoltán, az ellenzéki párt gazdaságpolitikai főtanácsadója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón kijelentette: az MNB mint pénzügyi felügyelet megbukott, a Fidesz pedig mint kormányzó erő, mint állami szabályozó bukott meg.    Azt kérdezte, mikorra hívja össze Rogán Antal elnök a parlament gazdasági bizottságának rendkívüli ülését, hogy ott "elszámoltassa Matolcsy Györgyöt". Az MNB vezetőjének arról kellene beszámolnia szerinte, hogy a nemzeti bank, mint felügyelet milyen politikai, üzleti vagy egyéb megfontolásokból adott ki hatvanmilliárd forintos kötvénykibocsátási engedélyt egy tízmillió forintos jegyzett tőkéjű, a QUAESTOR érdekeltségébe tartozó vállalatnak.    Bodnár Zoltán szerint arról is számot kell adnia Matolcsy Györgynek, hogy "a nemzeti bank melyik ország területén folytat felügyeleti tevékenységet". Mint mondta, azzal a feltételezéssel élnek, hogy ez az ország nem Magyarország, mert akkor bizonyára feltűnt volna a jegybanknak az elmúlt években, hogy ez a vállalat az engedélyezett 60 milliárd forinton felül még 150 milliárd forint értékű kötvényt hozott forgalomba.    Közölte, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőnek válaszolnia kell arra, milyen kapcsolat van a QUAESTOR cégbirodalom tulajdonosai, vezetői és a Fidesz között.    A liberális politikus szerint Rogán Antalnak arra is válaszolnia kell, hogy 2013-ban az MNB és a pénzügyi felügyelet összevonásakor újjáírt jegybanktörvény elfogadásakor milyen politikai, vagy üzleti megfontolásból rendelkeztek úgy, hogy a befektetési vállalkozásokat ötévente kell ellenőrizni.    Ha szakmailag ezt helyénvalónak gondolták - folytatta - , akkor nem kellene a 2010 előtti kormányokat "vegzálni" ezzel a kérdéssel. Hozzátette: ha pedig valami sajátos üzleti megfontolások vezették a Fideszt, akkor tárják fel azt.    Bodnár Zoltán az elmúlt időszak kormánypárti és jegybanki kommunikációját úgy értékelte: "a fagyi visszanyalt".


A Jobbik szerint nagykoalíciós botrányról van szó 

A Jobbik álláspontja szerint a Quaestor-ügyben "nagykoalíciós brókerbotrány" bontakozik ki. Volner János frakcióvezető-helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az ügyben érintett üzletemberek az MSZP-vel és a Fidesszel is jó viszonyt ápoltak.

Az ellenzéki politikus tanulságosnak nevezte, hogy Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a parlament gazdasági bizottságának előző napi ülésén csupa olyan törvényi változást szorgalmazott, amelyet a Jobbik már 2010-ben benyújtott. Példaként az ellenőrzési időszak rövidítését, a bankárok anyagi felelősségének növelését és a könyvvizsgálókra vonatkozó szabályozás megváltoztatását hozta.    Kérdésre azt is elmondta: kiegészítve ismét benyújtják javaslataikat. Célként jelölte meg, hogy minél hamarabb megteljenek a betétesek és a befektetők kártalanítását szolgáló pénzügyi alapok. Volner János szerint jelenleg az államnak kell hiteleznie a bajba jutottak kártalanítását, ugyanakkor gondoskodni kell arról, hogy a végleges kártalanítás a bankszféra befizetéseiből valósuljon meg.


Concorde Alapkezelő: nincs szó brókercsődről a QUAESTOR-nál 

Nincs szó brókercsődről, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődje vállalati csődesemény, amelynek oka, hogy kibocsátottak egy olyan kötvényt, amely mögött álló fedezet, pénztermelő képesség nem bizonyult sikeresnek – mondta Bilibók Botond, a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Hozzátette: a botrány miatt várhatóan nem lesz normális vállalati kötvénypiac Magyarországon egy olyan időszakban, amikor a kamatkörnyezet lehetővé tenné azt, hogy a vállalatok kötvényekkel finanszírozzák magukat.


Együtt: a botrány a Fidesz Kulcsár-ügye 

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a Quaestor-ügy Magyarország elmúlt 25 évének legnagyobb brókerbotránya és "benne van az Orbán-rezsim természete alfától omegáig". 

Ezt a párt alelnöke mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Pápa Levente a K&H Bank brókercégének egykori üzletági vezetőjére utalva az esetet a Fidesz "Kulcsár-ügyének" nevezte.    Úgy fogalmazott: most a keményen dolgozó kisemberek megint rosszul, míg a "keményen lopó" politikusok és barátaik megint jól fognak járni. A "Fideszhez közeli oligarchák" a kisemberektől ellopnak 150 milliárd forintot, majd a botrány előtti estén "még van pofájuk" az államhoz fordulni segítségért amiatt, hogy az adófizetők mentsék meg őket, azért, mert törvényt szegve elloptak 150 milliárd forintot - mondta.    Az Együtt alelnöke felhívta a figyelmet, hogy Tarsoly Csaba, a QUAESTOR elnök-vezérigazgatója kimondottan jóban van fideszes politikusokkal, ezen belül a győri kötődésű Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. Véleménye szerint ezért történhetett, hogy Tarsoly Csaba "zsíros üzleteket kapott a keleti nyitás nevű kudarcsorozatban".    Az Együtt elvárja, hogy a Fidesz öt év kormányzás után ne kenje másra a felelősséget, mert a tőke- és pénzpiacok szabályozásának felelőssége 2010 óta kormánypártot terheli - jelentette ki a politikus.


Binder: az új vizsgálati módszerrel tárták fel a Buda-Cash hiányosságait 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a Buda-Cash hiányosságaira; a módszer lényege, hogy nem a szolgáltatott információkat használják, hanem a helyszínen generáltatják az adatokat, amelyet a Buda-Cash és a QUAESTOR sem tudott előállítani - mondta a jegybank felügyeleti szóvivője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Binder István hangsúlyozta, hogy mindkét esetet a jegybank tárta fel, előzetes bejelentés, illetve meghallgatás nem történt.    A Buda-Cash tulajdonosi körével átfedést mutató kisebb bankoknál gyanús értékpapír-tranzakciókat látott a jegybank, így nem várta meg a törvény által előírt átfogó vizsgálati időpontot, hanem azonnal a helyszínre ment és az új vizsgálati rendszerrel pontról pontra végigment a pénzügyi szolgáltató szegmensein, feltárva a szabálytalanságokat - mondta.   

Az MNB célzott ellenőrzése során beigazolódott a gyanú, miszerint a pénzügyi szolgáltató eltüntetett a kisbankok működésének fedezetéül szolgáló mintegy 60-65 milliárd forint értékű értékpapírt, ezt követően kért beszélgetési lehetőséget a Buda-Cash az MNB illetékeseitől.    Felidézte, a QUAESTOR közleményében dominó hatásra hivatkozik, vagyis a Buda-Cash miatti bizalmatlanság okozta a bedőlést, valójában azonban az MNB vizsgálódásai nyomán kénytelenek voltak csődöt jelenteni, pedig mondhatták volna, hogy az idén kifizetendő 4-5 milliárd forint értékű kötvény - ami nagyságrendekkel kisebb a ténylegesen értékesített kötvényállományhoz képest - esetében időlegesen felfüggesztik a visszaváltásokat.   

A felügyeleti szóvivő elmondta: a jegybank továbbra is a pénzügyi rendszer megtisztításán dolgozik, hogy soha többé ne fordulhasson elő újra, hogy a brókerek milliárdokat eltapsolnak az emberek pénzéből.    Emlékeztetett, hogy az MNB 16 hónapja kapott mandátumot a pénzügyi szektor felügyeletére és az elmúlt másfél évben napirenden volt többek között a bankok elszámoltatása, az egyoldalú banki szerződésmódosítások, a takarékszövetkezeti szektor rendbetétele, a piramisjátékok leleplezése és a befektetési vállalatok ügyei.    Binder István kitért arra is, hogy a jegybank szigorító törvénycsomagra tesz majd javaslatot, amelynek értelmében a mindenkori felügyelet számára nem 5, hanem 2-3 évente lenne kötelező átfogó helyszíni vizsgálatokat kezdeményezni, évente pedig a nyilvántartásokról meggyőződni. A javaslat szerint a kiszabható személyi bírságok összegét a mostani 20 millió forintról, az okozott károk tükrében, több száz millió forintra kellene emelni - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!