Belföld

2014.12.23. 11:46

385 új rendőrautót adtak át

Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére - jelentette ki Orbán Viktor kedden a Készenléti Rendőrség budapesti alakulóterén, ahol 385 új rendőrautót adott át a szervezetnek.

A kormányfő szerint a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni. Külön megemlítette, hogy az érintettek otthonteremtését is támogatja az életpályamodell. Orbán Viktor hangsúlyozta: folyamatosan javul a nyomozások eredményessége, kevesebb a bűncselekmény, ami szinte csoda ahhoz képest, hogy a rendőrök anyagi megbecsültsége "időtlen idők óta nem javult".

Hozzátette: ma már természetes számunkra, hogy biztonságban élhetünk, s úgy vélte: természetes az is, hogy mindezt a rendőrség a láthatatlan, mégis hatékony fegyverével, a tekintélyével éri el. Felidézte: 2010-re nem csak gazdasági értelemben került Magyarország a tönk szélére, de romokban hevert a rend és közbiztonság is. Az elmúlt évekről azt mondta: a tisztességes embereket védő igazságos törvényi környezetet teremtettek, "megtisztítottuk sorainkat azoktól, aki a bűn oldalára álltak", s olyan erős erkölcsi alapot fektettek le, amelyre fel lehet építeni egy tekintélyt parancsoló rendőrséget.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Hozzáfűzte: az ország gazdálkodásának egyensúlyba hozásával ma már többet lehet költeni a közbiztonságra. A kormányfő felsorolta: 3500 fővel megerősítették a rendőrséget, új pótlékot vezettek be a tiszthelyetteseknek, a rendőrök új ruhákat kaptak, a kedden átadott gépkocsikkal együtt pedig több mint 4600 új autóval bővült a rendőrség járműállománya. Orbán Viktor szerint fontos a létszám, a törvények, a felszereltség, a szervezeti háttér, de ezek mind semmit se érnek, ha a rendnek nincsenek a hazájukat szerető és azt odaadással szolgáló őrei, őket pedig anyagilag is meg kell becsülni. Ehhez megvan "az erőnk, az elszántságunk és a pénzünk is" - mondta a kormányfő.

Közölte azt is, hogy a most átadott gépkocsikkal együtt összesen 1587 járművet kap a rendőrség 2014-2015-ben. Hangsúlyozta: az autók túlnyomó része Magyarországon készült, a magyar emberek munkáját dicséri. Felidézte: egykor magyar rendőrök szovjet Zsigulikat vezetve üldözték a nyugati Mercedeseket, s az, hogy Ötvös Csöpi utolérte őket, sokkal inkább tűnt a forgatókönyvírók túlzásának, mint a valóság ábrázolásának. Ahogy a bajor rendőrök esetében természetes, hogy olyan BMW-ket hajtanak, amelyeket az utolsó csavarig bajorok készítettek, ma már az is természetes, hogy magyar rendőrök Magyarországon gyártott autókat használhatnak.

Az ünnepségen 385 új szolgálati gépjárművet adtak át: terepjáró képességű mikrobuszokat, járőr- és bűnügyi személyautókat. A rendőrség megrendelésére gyártott Skoda, Mercedes és Audi típusú szolgálati gépkocsik a 2014-ben indult program első ütemeként, a központi költségvetés finanszírozásával, illetve az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával valósult meg. Az egyes területi rendőrségeket szolgáló gépkocsi-park a beszerzés további ütemeiben, 2015. első negyedévében újabb járművekkel bővül: a központi költségvetés további 1180, míg az uniós forrás 22 autót biztosít.

A Készenléti Rendőrség alakulóterén felsorakoztatott járőr gépkocsikat - a korábbi beszerzésektől eltérően - speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékálló mellénytárolóval, LED technológiás elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket hővédelemmel bíró biztonsági és sötétítő fóliával vonták be. A 9,4 milliárd forint összértékű járművek valamennyi területi rendőri szerv munkáját szolgálják: támogatják a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok, valamint a külső határos megyék határrendészeti kirendeltségeinek feladatellátását.

Címkék#rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!