Belföld

2014.09.16. 06:18

Árvíz - Ragyogónál, Vágnál és Árpásnál is harmadfok felett tetőzik majd a Rába

A Rábán a harmadfokú készültség szintje feletti tetőzésre számítanak a szakemberek a Vas és Győr-Moson-Sopron megye határán fekvő Ragyogónál, de lejjebb, Vágnál és Árpásnál is - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd délelőtt a honlapján, majd nem sokkal később jelezték: több szakaszon emelték a készültség szintjét.

Győr közelében, Gyirmótnál 30-50 centiméterrel haladja majd meg a vízszint a másodfokú készültség határát.

Mórichidánál a Marcal további lassú áradása várható, az ár kedvezőtlen esetben elérheti az első fokú készültség szintjét.

Folyamatos viszont a Sopron környéki vízfolyások, köztük az Ikva apadása. A Cuhai-Bakony-ér Bőnynél hétfő délutántól még lassan áradt, de a tetőzésig összesen 15 centiméternyi szintemelkedést prognosztizálnak a szakemberek.

Déli tájékoztatásuk szerint a Rábán érkező árhullám miatt elsőről másodfokúra emelték az árvízvédelmi készültséget Nick, Uraiújfalu, Pápóc és Ostffyasszonyfa térségében.

Aktuális forgalomkorlátozások listája az ár- és belvíz helyzet miatt

Az Útinform szolgálat 2014. szeptember 16., kedd 7.30 órai összesítése alapján összesen 20 országos közúton van érvényben teljes útzár Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében.

Baranyában Alsómocsolád továbbra sem közelíthető meg országos közúton, Zalában Bödeháza, Szijártóháza, Zalaszombatfa és Gáborjánháza szintén megközelíthetetlen személy-, illetve teherjárművel magyarországi útvonalon. A korlátozások száma és mértéke folyamatosan változik, ezért utazás előtt érdemes a közlekedőknek tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról.

A 7.30 órai összesítésünk alapján a teljes pályás korlátozások és a személyautóval megközelíthetetlen települések részletes listája itt található:

Baranya megye (1):

A 65174-es jelű Alsómocsolád bekötőút a 3+800–4+400 km között lezárva 2014.09.14. 5.40-től. Elzárt település: Alsómocsolád.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1):

A 2603-as jelű út, a 26-os főút és Sajókaza, a 0+000-1+100 km között lezárva 2014.09.15. 14.25-től.

Győr-Moson-Sopron megye (1):

A 83125-ös jelű út, Kajárpéc térsége, a 3+000-4+000 km között lezárva 2014.09.13. 8.25-től.

Komárom-Esztergom megye (1):

A 82324-es jelű Bakonybánk állomáshoz vezető út a 0+015-0+170 km között lezárva 2014.09.12. 10.00-től.

Vas megye (6):

A 7381-es jelű út Karakó belterületén, a 0+000-0+275 km között lezárva 2014.09.15-én 19.30-től.

A 7445-ös jelű Molnaszecsőd-Döröske összekötő út, a 0+260-3+500 km között lezárva 2014.09.13. 5.00-től.

A 8415-ös jelű út Boba és Nagypirit, az 5+000-7+085 km között lezárva 2014.09.15. 20.15-től.

A 8441-es út Sótony és Ikervár között, a 0+350-4+250 km szelvények között lezárva 2014.09.15-én 22.10 órától.

A 8442-es jelű út Sorkifalud és Sorkikápolna, a 11+720-12+000 km között lezárva 2014.09.15. 19.40-től.

A 74183-as jelű út Alsószölnök és az országhatár, a 0+330-0+991 km között lezárva 2014.09.13. 17.00-től.

Veszprém megye (1):

A 8415-ös jelű út Nagypiriten, az 5+000-7+085 km között lezárva. 2014.09.15. 20.00-tól.

Zala megyében (9):

Az M70-es autóút Tornyiszentmiklós felé vezető oldala, a 0+800-2+300 km között, a 7-es főúti csomópontnál a lassító sáv lezárva 2014.09.13. 13.20-től. A külső és a belső sáv járható.

A 74-es főút Nagykanizsát elkerülő szakasza az 1+400-5+500 km között lezárva 2014.09.13. 2.00-től.

A 6804-es jelű út Nagykanizsa-Kiskanizsa városrészén a 0+155-1+540 km között lezárva 2014.09.11. 14.30-től.

A 7422-es jelű út Lentikápolna és Lenti-Bárszentmihályfa városrészén a 3+400-6+000 km között lezárva 2014.09.13. 23.30-től.

A 7538-as jelű út Murarátka térsége a 4+900 km-nél lezárva 2014.09.14. 9.00-től.

A 74126-os jelű út Rédics és Bödeháza, a 0+015-7+874 km között lezárva 2014.09.13. 23.00-től.

A 74127-es jelű Rédics határhoz vezető bekötőút és Zalaszombatfa között, a 0+000-2+716 km között lezárva 2014.09.13. 23.00-től.

A 74128-as jelű Zalaszombatfa bekötőút és Szijártóháza között, a 0+000-1+131 km között lezárva 2014.09.13. 23.00-től.

A 75151-es jelű út Kerkaszentkirálynél az 1+900 km-nél lezárva 2014.09.14. 17.00-től.

Elzárt települések: Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!