Belföld

2016.03.30. 19:46

Bakondi: nem tudni olyan magyarról, aki csatlakozott volna az Iszlám Államhoz

Nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György hozzátette: olyan viszont előfordult, hogy Magyarországon élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek.

Őket kiutasították az országból - tette hozzá. 

A főtanácsadó azt mondta: az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában, de - mint megjegyezte - vannak akik ennél nagyobb számot mondanak. 

Ezzel együtt viszont - mint Bakondi György felidézte - a belga és párizsi események is rámutattak, hogy az elkövetők jelentős hányada az illegális migrációt kihasználva érkezett Európába. 

Nem tudni, hogy a sok országon kontroll nélkül áthaladó tömegek között még hány katona, tapasztalt koordinációs tiszt, terrorcselekményt végrehajtó, vagy szalafista hittérítő érkezett - mondta. 

Emellett az is kiderült, hogy számos országban a muzulmánok integrációja nem volt sikeres, hiszen több elkövető volt, aki második, harmadik generációs bevándorlóként élt Európában - mondta Bakondi György.

Kiemelte: Magyarországon ilyen típusú szubkultúrákban élő, a társadalom peremére szorult, rossz anyagi körülmények között élő, nyelvtudás-, illetve képzettséghiányos, vagy egyéb ilyen hátránnyal élő muzulmánról nem tudnak. Bakondi György ismét felhívta a figyelmet, hogy az iszlám vallást és az iszlám terrorizmust nem szabad összekeverni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!