Izidornak szerencséje volt, nem repült el

Családi történeteket és az 56-os eseményeket is felidézi a történelmi kerékpárút

2014. december 10., 12:35 szerző: Vadas Lucia
hozzászólás
Csém, Beled – A pihenőhelyek mellett felállított, többnyelvű tájékoztató táblákon idézi meg a múltat a határon futó történelmi kerékpárút.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Egy hónapja már beszámoltunk arról, hogy történelmi bringaút épül a határon, ennek egyik pihenőhelyét a régi rohonci vámházból alakították ki. Azóta újabb állomáshelyekkel bővült a kerékpárút, és ezek mellé többnyelvű táblákat helyeztek ki Csémben (Schandorf) és Beleden (Bildein). Mi történt itt a hidegháború idején, és ebből mi az, amit a ma biciklis turistái felé közvetít nyugati szomszédunk?

A projekt gazdája Andreas Lehner, aki régóta dolgozik osztrák-magyar határon átnyúló kulturális és más együttműködésekben.

Az ő tervei alapján készült el 2011-ben a beledi Határélmény-park, ahol egyebek mellett egy vasfüggöny-rekonstrukció is áll. Ehhez kapcsolódik a friss anyag: az 1956-os forradalom történetét elevenítik fel az infotáblák, amelyek ezen az állomásponton magyar és német nyelvűek. Az országos események leírását a környéken történtekkel egészítették ki. Ezen a szakaszon (a Pinka völgyének alsó részénél) kb. 16000 ember menekült át a határon.

A beledi (bildeini) állomáshelyen 1956-ról és nyugatra menekült honfitársainkról olvashatunk – magyarul és németül Fotó: Andreas Lehner

Olvashatunk arról is, hogy 1956. november 23-án Rohoncnál két szovjet katona egészen az osztrák határig üldözött egy 18 éves menekült lányt. Egyikük a felszólítás ellenére sem állt meg. (1956. október 28-án Figl külügyminiszter egy diplomáciai jegyzéket adott át az orosz nagykövetségen Szergej Lapinnak, mely tartalmazta, hogy ha a Vörös Hadsereg katonái megsértik a határt, a Szövetségi Hadsereg tüzet fog rájuk nyitni.) Az osztrák csendőrök haslövéssel terítették le a 22 éves katonát, aki nem sokkal később meghalt.

A csémi anyag Horváth Sándor kutatásain alapul, és a magyaron és németen kívül horvátul is olvasható a helyszínen. A Vasfüggöny – Családi történetek címet viselő anyag fotókkal és személyes visszaemlékezésekkel mutatja be a kort, az 1948-tól 89-ig tartó időszakot, amelyben a magyar és az osztrák oldalon élő, addig jó kapcsolatot tartó embereket is elválasztotta egymástól.

1956-ban, több év után először találkoznak a vasfüggöny két oldalán élő családtagok. Az archív felvételen egy nagypapa épp az unokájával ismerkedik a németlövői vámháznál. Fotó: Archív

Az 1940-ben Nagynardán született B. úr gyerekkorában még szabad volt az átjárás: "1948 előtt édesapám gyakran járt át Csémbe egy nagynénémhez disznót vágni, meg másban segíteni. Legtöbbször vele mentem: reggel mentünk át Kisnardánál, este pedig hazafelé. Mindenkinek volt egy irata, amit magánál kellett tartania, de katonák nem mindig voltak. Amikor felhúzták a határt (a „vasfüggönyt”), többet nem járhattunk át. Én akkor 6-7 éves voltam." Ugyanő arról is beszámol, hogy "az aknákról is tudtunk, mert a felnőttek beszéltek a helyiekről, akik átmentek a határon. Mondták például, hogy 'Izidornak szerencséje volt, nem repült el'.”A határ túloldalán 1961-ben született M. úr szavai abba engednek betekintést, hogyan tudták a magyarországi rokonokat meglátogatni: "Nardán és Felsőcsatáron éltek, az pedig a határnál van. Gyerekkoromban kerülőúton, Lékán, Kőszegen át – csaknem 70 kilométert – kellett utaznunk, hogy Nardára érjünk. Pedig csak 2 kilométerre van. 1968-ig még távolabb – Szentgotthárdon át – kellett utazni, mert Kőszegen még nem lehetett."

Arra pedig, hogy az itteniek is mehessenek látogatóba, még 21 évet kellett várni...

 

 

Vadas Lucia

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások