Belföld

2014.09.02. 10:12

Devizahitelek - Elutasították az EvoBank keresetét

A Fővárosi Törvényszék elutasította az EvoBank Zrt. keresetét a magyar állam elleni devizahiteles perben, amelyben az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.

A bíróság szóbeli indoklásában közölte: az ászf-ek nem felelnek meg az átláthatóság feltételének. A fogyasztó nem tudta ellenőrizni, hogy a többletterhek jogosak-e, nem tudott fellépni a pénzügyi intézménnyel szemben, ha őt a körülmények változása hátrányosan érintette.
A felperes bank jogi képviselője a határozathirdetést követően újságírói kérdésre annyit mondott: a határozat nem volt váratlan, hiszen eddig csak elutasító döntések születtek. Arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e, nem tudott válaszolni.

A bíróság azt vizsgálta, hogy a felperes olyan helyzetbe hozta-e a fogyasztót, hogy megfelelően fel tudja-e mérni a kötelezettségeit, amelyek a szerződéskötés után bekövetkezett körülmények változása miatt megemelik a fizetési kötelezettségét, azaz tisztában volt-e többletkötelezettségeivel.

A bíróság közölte: a szerződéses feltételek akkor felelnek meg a világos, érthető megfogalmazás, az átláthatóság elvének, ha a szerződéskötéskor, illetve az ezt követően bekövetkezett körülmények változásakor ellenőrizhetővé teszik a fogyasztó számára a többletkötelezettség változásának irányát, mértékét.

Hozzátette: a szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötésnek meg kell határoznia a fogyasztó szerződéses terheinek lehetséges alakulását. A szerződéses rendelkezésekből ki kell tűnnie, hogy az oklistában felsorolt körülmények milyen okból, milyen mértékben és milyen módon hatnak ki a bank által felszámított kamat, költség és díj mértékére.

Mindezeket figyelembe véve a bíróság a felperes bank keresetét elutasította, a pénzintézetet az alperesi perköltség, 337 820 forint megfizetésére kötelezte. Mérsékelte a bíróság ugyanakkor az alperesi perköltséget, mert figyelembe vette a kifejtett tevékenység módját és a per időtartamát.

A törvényszék közölte: a fellebbezés benyújtására a határozathirdetéstől számított nyolc nap áll rendelkezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!