Belföld

2015.05.29. 06:50

Elfogták a tolvaj ál-vízvezetékszerelőket

Elfogták a rendőrök azt a két férfit, aki – a gyanú szerint - magát vízvezeték-szerelőnek kiadva vette el idős emberek, köztük egy 95 esztendős asszony értékeit – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, a két férfi a megalapozott gyanú szerint egymás után három idős embert károsított meg május 18-án Szegeden és Hódmezővásárhelyen. Szegeden, a Jósika utcában csőtörésre hivatkozva jelentek meg, majd a lakásába tuszkoltak egy 95 éves asszonyt.

Egyikük feltartotta a sértettet míg a másik magához vette a sértett megtakarított pénzét. Ezután ugyanezzel a módszerrel egy másik idős szegedi asszony pénzét is megszerezték.

Hódmezővásárhelyen pedig a Rudnay Gyula utcában jutottak be egy idős asszonyhoz azzal a mesével, hogy a vízmű megbízásából ellenőrzik a szolgáltatást. A sértett figyelmét elterelték, majd ellopták a megtakarított pénzét, és elmenekültek.

A rendőrök csütörtökön Budapesten és Gyulaházán egy időben fogták el a bűncselekmény-sorozat elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves T. Kálmánt és a 41 éves T. Jánost. Személyi szabadság megsértése, kifosztás és lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellenük. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A rendőrség gyanúja szerint a két férfi az ország más részén is követett el hasonló bűncselekményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!