Belföld

2017.03.08. 06:32

Ezért lesz drágább a gumiabroncs

Jelentősen nő a gumiabroncsok ára a következő hetekben.

Iparági információk szerint a nyersanyagárak emelkedése miatt a gyártók átlagosan 4-9 százalékkal drágábban adják majd termékeiket - tájékoztatta az MTI-t az Abroncs Kereskedőház.

A gumiabroncs nagykereskedelmi vállalat szerint 4-6 héten belül a fogyasztói árakban is megjelenik a drágulás. Megjegyzik, hogy a fogyasztói kosár e szegmensben 50-100 ezer forint között van, így az átlagvásárló akár 15 ezer forintos áremelkedésre is felkészülhet. 

A gyártói áremelés hátterében a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél - árának újabb drasztikus emelkedése áll. A szénszármazékok és a mesterséges gumifélék ára mintegy 100 százalékkal nőtt tavaly július óta, a természetes gumi kitermelése pedig az áradások miatt csökkent a legnagyobb exportőr országban, Thaiföldön. Emellett az abroncsokba belekerülő acélhuzalok ára is jelentősen, 80 százalékkal nőtt egy év alatt - ismerteti a cég. 

A közlemény idézi Tiszay Árpádot, a vállalat kereskedelmi vezetőjét, aki elmondta: az idén valamivel korábban kezdődött a tavaszi kerékcsere szezon, nagy rohamra március utolsó, április első két hetében számítanak. 

Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház a közlemény szerint a magyar gumiabroncspiac értékesítési és szolgáltatásai területén több kategóriában is piacvezető. A több mint kétszáz szakembernek munkát biztosító kft. hat saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, négy bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet. Tavalyi árbevételét a cég nem közölte, ám korábban azt jelezte, hogy 2016-ra az előző évi 20 milliárd forintnál nagyobb bevételre számít.  

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján tavaly Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók összesen, ami hétéves rekord.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!