Belföld

2015.01.23. 11:42

Gyilkossággal is gyanúsítják a bozótkéses támadót

Miskolc - Egy gyilkosságot is beismert az a férfi, aki ellen korábban több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Miskolcon - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel pénteken.

Dobi Tamás emlékeztetett arra, hogy január 14-én este egy idős miskolci házaspárt házukban sebesített meg bozótvágó késsel súlyosan egy akkor még ismeretlen férfi. A bűncselekményt észlelve a szomszéd ingatlanból egy 40 éves férfi az idősek segítségére sietett, megmentve azok életét.

Az önkívületi állapotban lévő támadó azonban a két idős ember védelmére kelő férfit a vágóeszközzel ugyancsak megsebesítette, majd a helyszínről futva elmenekült, de a rendőrök 1 órán belül elfogták a 30 éves B. József mezőcsáti lakost.

Ezt megelőzően, január 10-én emberölés történt Miskolcon, akkor Toronyalja utcai otthonában több késszúrással olyan súlyosan bántalmaztak egy 66 éves helyi férfit, hogy sérüléseibe a helyszínen belehalt. A nyomozás során felmerült a gyanú, hogy a két eset elkövetője azonos lehet, ezért az előzetes letartóztatásban lévő B. Józsefet január 23-án újra gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte tettét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!