Belföld

2014.12.09. 15:11

Hagyó-per - A BKV Zrt. és a GPS Capital kft. közötti szerződésről vallott egy tanú

A BKV Zrt. és a GPS Capital Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 2007-ben kötött szerződéséről vallott egy tanú a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

A tárgyaláson elhangzott, hogy a 2007 márciusában lobbitérkép és parlamenti monitoring készítését, valamint tanácsadást vállalt a GPS Capital. A tanú a vádirat szerint "a BKV Zrt. érdekeinek védelmét" vállaló cégnél a szerződés megkötésekor tanácsadóként és operatív igazgatóként dolgozott, majd ügyvezető igazgatóként tevékenykedett.

Elmondta, hogy a GPS Capital egyik tulajdonosa mutatta be R. Miklós nyolcadrendű vádlottnak, aki 2007. januártól a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója volt, és vele tartotta a kapcsolatot. Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró kérdésére a tanú elmondta, hogy a szerződés szerint "szervezettebbé és strukturáltabbá kellett tenni a BKV-nál az érdekérvényesítési tevékenységet". A közlekedési vállalatnál több beszélgetés is volt, amelyeken a nyolcadrendű vádlott mellett a kft. egyik tulajdonosa is részt vett.

A tanú szerint a cég a feladatát elvégezte, mert többek között "összeállította a lobbitérképet", de azt, hogy a BKV a saját feladatait hogyan látta el, arról nem volt információja. A tanú a szerződésnek arra a pontjára, amely szerint "kormányzati kapcsolatok szervezése" is a feladatuk lett volna, azt válaszolta, hogy nem volt ilyen tevékenység.

A személyes konzultációkról nem készültek jegyzőkönyvek, feljegyzések - tette hozzá. Az ügyész kérdésére, hogy az egyik teljesítésigazolás szerint 2007. november 2-át jelölték meg személyes konzultáció időpontjaként, márpedig az a nap munkaszüneti nap volt, a tanú azt válaszolta, hogy ez "adminisztrációs hiba".

A tanú elmondta, hogy megkönnyebbült, amikor 2007 decemberében megszűnt a szerződés, mert szavai szerint olyan céggel szeretett dolgozni, amelyiktől van visszajelzés.

A vádirat szerint R. Miklós nyolcadrendű vádlott, Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, elsőrendű vádlott és más politikusok felkérése és előkészítése alapján Antal Attila BKV-vezérigazgató, harmadrendű vádlott a GPS Capital Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-vel 2007 márciusában megbízási szerződést kötött az év végéig terjedő időszakra. A GPS Capital a lobbistratégia kidolgozásáért egyszeri 5 millió forint plusz áfa, míg a lobbitevékenységért és tanácsadásért havi 1,8 millió forint plusz áfa megbízási díjat, továbbá a havi 30 órát meghaladó munkaórákért 40 ezer forint plusz áfa megbízási díjat számlázhatott. A BKV Zrt. szükségtelen szolgáltatásokért bruttó 32,8 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat a GPS Capital kft.-nek a kilenc és fél hónapig tartó munkáért.

Homonnai János ügyész a tárgyaláson indítványozta, hogy a bizonyítási eljárást kiegészítené azzal, hogy a perhez csatolt adathordozókon pontosított keresőszavakkal új vizsgálatot indítana, részben az elhangzott kritikák miatt.

A vádirat szerint a Hagyó Miklós által létrehozott és vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A vádhatóság Hagyó Miklóst folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint felbujtót, kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, hivatali visszaélés bűntettével, valamint hivatalos személy által elkövetett zsarolás bűntettével vádolja.
A per csütörtökön tanúkihallgatással folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!