Kórházszövetség: az ÁSZ által feltárt hiányosságokra rendszerszintű válaszokat kell találni

2016. március 02., 20:20 forrás: MTI
hozzászólás
A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által a kórházak vagyongazdálkodásában feltárt problémák nem egyedi, hanem az intézmények sajátos működéséből eredő, rendszerszintű gondok, ezért a szövetség szerint nem is egyedi szankciókat és megoldásokat, hanem rendszerszintű válaszokat kell találni.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az MKSZ közgyűlése az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, ennek érdekében a grémium felkéri a kórházszövetség új elnökségét, hogy folytasson tárgyalásokat az ÁSZ-vizsgálatokkal kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárságával, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetésével, valamint az ÁSZ és a Közbeszerzési Döntőbizottság szakembereivel, és a tárgyalások eredményeiről tájékoztassa a kórházakat és a közvéleményt. Az ÁSZ a közelmúltban nyilvánosságra hozott jelentéseiben több kórháznál gazdálkodási szabálytalanságok feltárásáról számolt be.

A kórházszövetség Siófokon tartott háromnapos kongresszusa nyitónapján megfogalmazta üzenetét, amelyben azt írta: "több figyelmet kell fordítanunk az egészségügyre és az abban dolgozó emberekre. Kérjük a társadalmat és a döntéshozókat, hogy tekintsék ezt a nemzet egyik sorskérdésének".

"Nemcsak a gazdaság élénkítése kényszeríti hazánkat az egészségben töltött idő meghosszabbítására, hanem emberiességi feladatunk is, hogy a kor színvonalán adjuk meg a legrászorultabbaknak is a gyógyulás esélyét. Ehhez a társadalom fokozott áldozatvállalására van szükség. A kórházakban ma bizalomvesztett emberek dolgoznak. Az európai arányoknak megfelelő források biztosításával lehet esélyünk az eredményes és méltányos gyógyításhoz, és csak ezzel párhuzamosan lehet azokat a nagyon fontos rendszerszervezési változásokat bevezetni, amelyek a betegek és a kórházi munkatársak elégedettségéhez vezethetnek" - fogalmazott a kórházszövetség.

Az üzenet szövege szerint az erőforrásokat a szenvedő és az őt ápoló, gyógyító emberhez kell eljuttatni. A beteg ember kiszolgáltatottságának csökkentéséhez minden eszközre szükség van: figyelem és pénz is kell ahhoz, hogy az ellátás szolgáltatási színvonalát legalább a más szektorokban megszokott szintre emeljük és a gyógyításunk eredményesebb legyen. Az ápolók kiemelt megbecsülése szükséges a pálya vonzóvá tételére és a szolgálatot teljesítők megtartására - írták.

Kiemelték azt is, hogy a szakorvosoknak a hosszú évtizedek tanulásával és tapasztalatával megszerzett betegellátó munkájukért cserébe gondtalan életpálya jár. Az erőforrásokkal arányos szintű megbecsülést kapó, közellátási feladatukból megélni tudó, így napi felelősségteljes kórházi feladatukra összpontosítani képes szakemberektől várható a rossz trendek megfordítása. Az állami kórházakban dolgozó többi szakember sem lehet rosszabb helyzetben, mintha az állam más intézményében végezne hasonló munkát - hangsúlyozták.

A Magyar Kórházszövetség és a tagszervezeteiként működő kórházak partnerek a rendszer hibáinak feltárásában és kijavításában, az elmúlt években, de a megelőző évtizedekben is közösen munkálkodtak ezen az egészségpolitika irányítóival - olvasható a szövetség üzenetében.

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások