Belföld

2014.07.21. 06:56

Kulcsár Edina nyerte a Magyarország Szépe versenyt

Kulcsár Edinát választották 2014 legszebb lányának a Magyarország Szépe versenyen vasárnap, így ő képviseli az országot októberben, a Miss World londoni világdöntőjén.

A 21 éves, budapesti királynő első udvarhölgyének a 23 éves Katona Gittát, második udvarhölgyének pedig a 18 éves Van Den Bosch Sydneyt választotta a zsűri. A közönség és az ítészek véleménye megegyezett, hiszen a nézők is Kulcsár Edinát találták a legszebb magyar lánynak ebben az évben. Idén több mint ezer jelentkező közül választották ki azt a 16 lányt, akik vasárnap este az M1 és a Duna World csatornák élőben közvetített műsorában mérkőztek meg a győzelemért.

Kulcsár Edina a győztes. Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor

A programban a lányok hagyományos bikinis, koktél- és estélyi ruhás felvonulását egy exkluzív bemutató egészítette ki, amelyben Náray Tamás divattervező, erre az alkalomra készített, magyar motívumokat megjelenítő kollekciójában vonultak fel a versenyzők. A modern, mai hangulatú öltözékekben a tört fehér szín és a csillogó ezüst domináltak, amelyeket stilizált, folklorisztikus elemek egészítettek ki.

Kulcsár Edina mellett bal oldalt a második helyezett Katona Gitta és a harmadik helyezett Van den Bosch Sydney jobb oldalt. MTI Fotó: Illyés Tibor

A műsor zenei betéteiben közreműködött mások mellett Király Viktor, Radics Gigi, Hien, Kállay-Saunders András, a New Level Empire, a Mistery Gang és Vastag Csaba is, az est házigazdái Osvárt Andrea és Harsányi Levente voltak. A világversenyt először 1951-ben rendezték meg, magyar résztvevő 25 évvel ezelőtt szerepelt rajta először. A műsort néhány év kihagyás után idén újra a köztévé sugározta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!