Május 10. - Mi történt ezen a napon?

2012. május 10., 00:01 szerző: MTI/AP, duol.hu
Május 10. Ármin és Pálma névnapja, az év 131. napja a Gergely-naptár szerint.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']:
G->reklam_mentes: 0

Ármin az egykori Árminius germán fejedelem latin nevéből rövidült. Vámbéry Ármin orientalista szegény családban született 1832-ben, magánszorgalomból több nyelvet megtanult, köztük a törököt, a perzsát és a tatárt is. A magyarok ázsiai eredetének felderítése volt a célja, és ezért dervisruhában, gyalog járta be Perzsiát és Közép-Ázsiát. Évtizedeken át félhivatalos szakértője volt az angol külügyi hivatalnak mint a terület legismertebb hozzáértő tekintélye. Londonban utcát neveztek el róla.

Pálma a növény után a közelmúltban keletkezett név. Palma de Mallorca spanyol sziget.

Május 10. a mentők napja Magyarországon: annak emlékére, hogy 1887-ben ezen a napon alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületi orvos kezdeményezésére. A madarak és fák napja Magyarországon: 1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg először az országban a Madarak és a Fák Napját. A kormány 1994-ben hozott rendeletében május 10-ét jelölte meg e nap megünneplésére.

Május 10-én történt: 1503-ban Kolumbusz Kristóf a Kajmán-szigetekre érkezett, és elnevezte azt Las Tortugas-nak, az ott talált nagy számú tengeri teknősről. 1775-ben Amerikai függetlenségi háború: az Amerikai Egyesült Államok 13 kolóniájának képviselője találkozott Philadelphiában és a köztársaság védelmére megalakította a Kontinentális Hadsereget, amelynek főparancsnoka a virginiai George Washington lett. 1801-ben első barbár háború: Tripoli barbár kalózai hadat üzentek az Egyesült Államoknak. 1837-ben kitört a tőzsdepánik: New York-ban, a bankrendszer összeomlott, a munkanélküliség rekord méreteket öltött. 1849-ben Avram Iancu román felkelői tömegmészárlást rendeztek Abrudbánya magyar lakossága között. 1869-ben a Utah állambeli Promontory Summit-ban elkészült az Első Transzkontinentális Vasút, amely az Egyesült Államok keleti és nyugati partvidékét kötötte össze. 1871-ben aNémet Császárság és Franciaország megkötötték a frankfurti békeszerződést, a porosz–francia háború lezárásaként. 1872-ben Victoria Woodhull volt az Egyesült Államok első női elnökjelöltje. 1877-ben Románia, függetlenségi háború után, kikiáltotta Törökországtól való függetlenségét, amit 1881. március 26-án ismertek el. 1896-ban rendezték meg az első filmvetítést. 1908-ban először emlékeztek meg hivatalosan az Anyák napjáról az USA-ban. 1940-ben Nagy-Britanniában, Kent grófság Chilham és Petham falvaiban megkezdődött a német bombázás. Megbukott a Chamberlain-kormány, az új miniszterelnök Winston Churchill lett. 1941-ben a II. világháborúban a londoni Parlament épülete végzetes bombatalálatot kapott a Luftwaffe-től. Rudolf Heß ejtőernyővel Skóciába érkezett, hogy béketárgyalást kezdett Nagy-Britannia és a náci Németország között. 1945-ben volt Prága felszabadulása. 1960-ban az USS Triton nukleáris tengeralattjáró elsőként kerülte meg a Földet felmerülés nélkül. 1996-ban a Mount Everest csúcsa közelében kitörő „hirtelen vihar” nyolc hegymászó életét követelte, a hegy történetében a legsúlyosabb baleset volt. A halottak között tapasztalt hegymászók, hivatásos hegyi vezetők is voltak, mint Rob Hall vagy Scott Fischer. 1997-ben földrengés volt az északkelet-iráni Ardekul városa mellett. A halálos áldozatok száma több mint 2400 volt. 2001-ben Ghánaban, egy futballmeccsen kitört tömeghisztériában több mint 120 ember vesztette életét. 2002-ben Robert Hanssen FBI ügynököt kegyelmi lehetőség nélkül, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, amerikai titkok Moszkvának történt eladásáért, 1,4 millió dollár készpénz és gyémántok ellenében. 2003-ban rekord számú tornádó söpört végig az Egyesült Államokon. 2005-ben George W. Bush, az Egyesült Államok elnökétől kb. 30 méterre csapódott be egy kézigránát, Tbilisziben (Grúzia) tartott beszéde közben. A gránát hibás volt, nem robbant fel. Vlagyimir Arutinjan később beismerte, hogy ő dobta a kézigránátot.

Május 10-én született: 1838-ban John Wilkes Booth amerikai színész, Abraham Lincoln amerikai elnök gyilkosa, 1872-ben Weszelszky Gyula magyar kémikus, gyógyszerész, radiológus, a radioaktív sugárzás gyógyhatásának kutatója, a budapesti hévizek eredetének, összetételének elemzője, leírója, 1889-ben Mae Murray amerikai színésznő, 1899-ben Fred Astaire amerikai énekes, táncos, színész, 1902-ben David O. Selznick Oscar-díjas amerikai filmproducer, 1929-ben Kányádi Sándor romániai magyar író, költő, műfordító, 1930-ban Horváth Gyula magyar színész, 1946-ban Dave Mason angol zenész, 1946-ban Donovan skót zeneszerző, énekes, zenész, 1947-ben Andai Györgyi magyar színésznő, 1955-ben Mark David Chapman John Lennon zenész amerikai gyilkosa, 1960-ban Bono ír rockénekes, zeneszerző, szövegíró, 1969-ban Dennis Bergkamp holland labdarúgó, 1977-ben Nick Heidfeld (Nicklaus Heidfeld) német autóversenyző.

Május 10-én hunyt el: 1977-ben Joan Crawford amerikai színésznő, 1983-ban Kazal László színész, 2000-ben Csordás György Európa-bajnok úszó, 2008-ban Jessica Jacobs ausztrál színész, énekes.

MTI/AP, duol.hu

2012. május 10., 00:01 szerző: MTI/AP, duol.hu

Részletes műsor



Műsorok betöltése...