Belföld

2017.07.05. 18:20

Munkában az új esetkocsi Dunaújvárosban - Az ország egyik legmodernebb mentője

Szerdán reggel állt munkába a helyi mentőállomás büszkesége, az új esetkocsi, amelyet már nagyon vártak a szakemberek.

Szabó Szabolcs

- Nagy előrelépés ez számunkra, hiszen ellátási területünkhöz 125 ezer ember tartozik, és a statisztikák is évről évre azt mutatják, hogy a dunaújvárosi mentőállomás nagyon magas esetszámmal dolgozik. Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a megyei jogú városok közül Dunaújváros az egyik legelöregedettebb település. Szükségünk volt erre a modern mentőautóra, amely komoly fejlesztést jelent - fogalmazott a szerdai átadási ünnepségen a helyi mentőállomás vezetője, Reszegi Imre.

A szerdai átadó ünnepségen, több környékbeli település vezetője mellett Lőrinczi Konrád képviselő, a szociális, egészségügyi és lakásügyi bizottság elnöke, valamint a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Hvang Szong Hak is részt vett.

Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő elmondta, a Pentele híd átadásával jelentősen bővült a helyi mentőállomás ellátási területe, éppen ezért kiemelt köszönet illeti a mentősöket, akik napról napra nagy szakértelemmel és empátiával végzik embert próbáló munkájukat. A politikus kiemelte, éppen ezért is volt fontos cél, hogy ilyen és ehhez hasonló fejlesztésekkel megteremtsék az ellátáshoz szükséges infrastruktúrát. Ez a folyamat a jövőben sem állhat le, csakúgy, mint a mentősök bérrendezése. Dr. Galambos Dénes emlékeztetett rá, hogy erre már a többletforrást is elkülönítettek a költségvetésben. Az országgyűlési képviselő zárásként arra kérte a helyi és a térségi vállalkozásokat, hogy lehetőségeik szerint támogassák a mentőállomás munkáját. Dr. Vörös Péter regionális orvos-igazgató elsőként a bajtársakhoz szólt, kiemelve, hogy megérdemlik, hogy XXI. századi körülmények között végezzék munkájukat. A jelenlegi fejlesztési ciklusban kétszáz új mentőautó kerül az állomásokra, a magas esetszám és leterheltség miatt a helyi állomás az elsők között kapta meg az új esetkocsit, amelynek alapára közel 30 millió forint, teljes eszközparkkal pedig 50 millió - fogalmazott lapunk kérdésére dr. Vörös Péter.

1954-től mentőtisztként dolgozott Dunaújvárosban Gábor Aurél, belgyógyász, a magyar mentésügy történetének egyik meghatározó alakja. Külön érdekesség, hogy a dunaújvárosi rendelőintézet falát díszítő reliefen róla mintázták az orvos modelljét. Az ő nevéhez fűződik a sürgősségi betegellátás hazai tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása és annak sürgősségi orvostanként való értelmezése.

Ő volt az első, aki foglalkozott hazánkban az időmenedzsmenttel, a progresszív betegellátással - az egyetemeken oktatta ezeket a fogalmakat. Munkásságát 1975-ben a dán mentésügyi szervezet Falck-aranyérmével ismerték el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!