Belföld

2014.11.26. 12:46

Nagyobb karácsonyi költekezésre számítanak a kereskedők

Az előzetes számítások szerint decemberben 3-4 százalékkal nőhet az áruházi költés, 775-785 milliárd forintot fordíthatnak a vásárlók élelmiszerekre és különböző iparcikkekre, az üzemanyagot nem számolva - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerdán.

A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 753, tavalyelőtt 719, 2011-ben pedig 710 milliárd forintot költöttek el a vevők decemberben az üzletekben.

Az ünnepi alkalmakra vásárolt élelmiszerek értéke az előrejelzések szerint 80-85 milliárd forint körül, a karácsonyi ajándékozásé 70-75 milliárd forint körül mozoghat decemberben. Így az év végi ünnepek legalább 150-160 milliárd forintba kerülnek majd a családoknak - összegezte az OKSZ, hozzátéve, hogy egy család átlagosan 25-30 ezer forintot költhet ajándékokra, de ebben nagyok a különbségek.

A szakmai szövetség szerint az ajándékok köre nem változik lényegesen, főként könyvek, játékok, műszaki cikkek és ruhafélék lesznek a fenyőfák alatt.

Az OKSZ kitért arra is, hogy az idei év első kilenc hónapjában a családok költését kisebb-nagyobb hullámvölgyek jellemezték, de összességében nőtt a fogyasztási cikkek piaca.

Az élelmiszerpiac átlagnál kisebb növekedésében feltehetően szerepet játszik, hogy a kisebb jövedelmű családoknak az élelmiszerboltban is alaposabban meg kell nézniük az árakat. Az iparcikkek vásárlásánál valószínűleg sok család próbál lefaragni az elmúlt évek elmaradásaiból, az év elején jelentős mértékben nőtt a nagyértékű fogyasztási cikkek értékesítése, augusztus-szeptemberben pedig a ruházati termékek eladása ugrott meg - mutatott rá a szervezet.

Az eddigi és a várható bővülésben a gazdaság nagyobb teljesítménye, ennek révén a reálkeresetek növekedése, illetve emellett az online pénztárgép-rendszer is szerepet játszik - áll a kereskedelmi szövetség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!