Belföld

2014.12.04. 16:37

OGY - A költségvetési bizottság elfogadta a bizottsági módosító csomagot

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén tizenegy igen, egy tartózkodás és egy ellenszavazat mellett elfogadta a 2015. évi költségvetési törvényjavaslatra vonatkozó összegző módosító javaslatot, és egyhangúlag felhatalmazta a bizottság elnökét arra, hogy a javaslatcsomagot benyújtsa a parlamentnek.

A bizottság azt javasolja, hogy az Országgyűlés a jövő évi költségvetés teljes bevételét 16 312 milliárd 873,0 millió forintban, kiadását 17 190 milliárd 277,1 millió forintban, hiányát pedig 877 milliárd 404,1 millió forintban állapítsa meg.

A bevételi főösszeg 67,7 milliárd, a kiadási főösszeg 67,9 milliárd forinttal lenne kisebb a bizottsági módosító javaslat szerint, a hiány pedig mintegy 198 millió forinttal.

Az indítvány javaslatot tesz az Országvédelmi Alap előirányzatának megfelezésére, amely így a benyújtott törvényjavaslat szerinti 60 milliárdról 30 milliárd forintra csökkenne, ez azonban a módosító javaslat szerint még mindig elegendő a költségvetést érintő potenciális kockázatok kezelésére.    

A módosítás a javaslatcsomag szerint arányában elhanyagolható összegben érinti az államháztartás központi alrendszerének hiányát, valamint az uniós módszertan szerinti hiányt is, ami változatlanul 2,4 százalék a GDP arányában.

Több módosítás az elfogadott adótörvények, illetve egyéb elfogadott, vagy elfogadás előtt álló törvénymódosítások miatt válik szükségessé - derül ki a javaslatcsomag indoklásából.

Pénzügyi tranzakciós illetékből 56 milliárd forinttal kevesebbre, 206,2 milliárd forintra számítanak, e változás ugyanakkor egyúttal mérsékli az állam adósságszolgálati járulékos kiadásait.

Átvezetik a távközlési adóból várható bevétel - 12,8 milliárddal, 56,4 milliárd forintra - való csökkenésének hatását valamint a reklámadó befizetések - 600 millió forinttal, 6,6 milliárd forintra - emelkedésének hatásait is a költségvetésen.

Egészségügyi hozzájárulásból 36 milliárddal kevesebb - 161,8 milliárd forint - bevétellel számol a módosító javaslat, ám az Egészségügyi Alap bevételei között jövőre új előirányzatként jelenik meg a dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulása, amiből 11,5 milliárd forintot várnak.

A megemelt élelmiszerlánc-felügyeleti díjból 6,4 milliárd forinttal számol a módosítás, ami lehetővé teszi a támogatás csökkentését a kormányhivataloknál és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál (Nébih). A szabályozás várható módosulása miatt ugyanakkor 20 milliárd forinttal kevesebb - 149 milliárd forint - folyik be az úthasználati díjból.

Az árfolyamgát rendszerében a rögzített árfolyam feletti törlesztési kötelezettség kamatrészének felét az állam, másik felét a bankok vállalják át úgy, hogy a bankok hitelintézeti járadék címén az őket terhelő 50 százalékot befizetik a költségvetésbe. Az árfolyamgát évközi megszűnése a hitelintézeti járadék jövő évi összegét csökkenteni fogja, a javaslat szerint 9,6 milliárddal, 15,4 milliárd forintra.
A személyi jövedelemadóból (szja) az eredetileg vártnál 5 milliárd forinttal több folyik be.  

A lakástámogatások összege 15,9 milliárd forinttal mérséklődik, ami két ellentétes hatás eredője. A devizahitelek forintosítása az árfolyamgát konstrukciót is érinti, amely nagy valószínűséggel 2015 áprilisáig marad fenn. Ez a változás csökkenteni fogja a lakástámogatások összegét, egyes támogatási jogcímek esetében viszont többletteljesítés várható.

Az MVM Magyar Villamos Művek jövő évi tőkeemelésére az eredetileg tervezett 50 milliárddal szemben csak 18 milliárd forintot szánnak az idei többletforrások valamint a kockázatok és a tervezett beruházások finanszírozási szükségletének pontosabb előrejelzése alapján. Az Eximbank pedig a 2014-s költségvetés módosításával már 2014-ben 20 milliárdos tőkeemeléshez jut, ezért a 2015-ösből ezt a tételt kihúzták.

Több ágazat, illetve terület többletforráshoz jut a módosító csomag szerint. Erre több esetben azért volt szükség, mert korábban úgy látszott, sikerül az adott programot, projektet uniós forrásból finanszírozni, de az operatív programokkal kapcsolatos egyeztetések során kiderült, hogy ez nem kivitelezhető.

A javaslat biztosítja, hogy az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok 2015-re jutó uniós támogatásából a más - elsősorban uniós - forrásból nem finanszírozható támogatás pénzügyi alapjai rendelkezésre álljanak. Ez megfelel annak a kormányzati döntésnek, mely szerint e települések négy éven keresztül évente 12,5 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesülnek.

A segélyezési rendszer átalakításáról meghozott döntések a költségvetési törvényjavaslatban szereplő előirányzatokhoz képest 12,9 milliárd forint többletforrást kapnak.

Rengeteg egyéb módosítás is van, a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítása érdekében 2,7 milliárd forint többletforrást biztosítana a javaslat, a Millenáris területén megvalósítandó mélygarázs és közösségi tér kialakításához pedig 1,9 milliárd forintot. Többletforrást kap a 16 kiemelt sportág is, figyelemmel arra, hogy a XXXI. Nyári Olimpiai Játékokra való felkészülésben - ami prioritást élvez - hangsúlyos szerepet vállalnak.

A módosító csomagban számos nullszaldós átcsoportosítás is van a fejezetek között vagy azokon belül, különböző területek között. Ezek egyebek mellett megteremtik a kirendelt védő, illetve a jogi segítő óradíj-emelésének fedezetét, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal valamint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal megszűnésével kapcsolatos feladatok ellátásra plusz forrást kap a nemzetgazdasági tárca és átcsoportosítással biztosítják az egészségfejlesztési irodák jövő évi működését is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!