Belföld

2016.02.29. 18:23

OGY - A kórházakról állapotáról is kérdezték Orbán Viktort

Az NVI-nél múlt héten történtekről, a kórházak állapotáról és a transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalásokról is kérdezte az ellenzék Orbán Viktor miniszterelnököt hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a múlt keddi NVI-s jeleneteket elevenítette fel, amikor - mint mondta - szakemberek szerint bűncselekmény történt. Mit csinált egy hete a kormány, az ügyészség, a rendőrség? - kérte számon a kormányfőt.

A miniszterelnök erre úgy reagált: az MSZP beadta a kérdését (a boltok vasárnapi zárva tartásáról), és azt befogadták.
Magyarországon lehet népszavazást kezdeményezni, ha vita van, arról majd az arra jogosult alkotmányos szervek döntenek - közölte, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a kialakult "méltatlan állapotok" nem fogadhatók el, ezért a kabinet arra kérte a választási bizottságot, készítsen törvénymódosító tervezetet a rossz szabályozás megváltoztatására.

A szintén MSZP-s Legény Zsolt arról kérdezte a kormányfőt, hogy mi a kabinet szándéka a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH), mi lesz a szervezet jövője. Erre Orbán Viktor annyit válaszolt: az MVH jövőjéről jelenleg vita folyik, és akármi is lesz e vita kimenetele, az a gazdákat egyáltalán nem fogja érinteni.

Az ugyancsak MSZP-s Gőgös Zoltán azt kifogásolta, hogy "spekulánsok 400 órás tanfolyammal" aranykalászos gazda címet szerezhetnek, s szerinte ez a vidéki ember lejáratása. Példaként Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert nevezte meg.
A kormányfő azt válaszolta: politikai hecckampány részévé vált a képzés, ami nem helyes, nem ledorongolni, hanem bátorítani, elismerni kell az érintetteket. Lázár Jánosra utalva azt mondta: megkérdezte, hogy aranykalászos gazda-e, és azt mondja az MSZP-s politikusnak rajta keresztül, hogy nem.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. február 29-én. Mögötte Kósa Lajos, a Fidesz (b) és Harrach Péter, a KDNP (j) frakcióvezetője. MTI Fotó: Illyés Tibor


A jobbikos Lukács László György azt kérdezte Orbán Viktortól, valóban úgy gondolja-e - mint azt vasárnapi évértékelő beszédében mondta -, hogy 21. századi körülmények vannak az egészségügyben. Tény, hogy a vidéki kórházak egy része kívülről jól néz ki, de belül az 1950-60-as évek állapotai uralkodnak - fogalmazott a politikus, aki az egészségügyi béreket is elmaradottnak nevezte. 

Erre válaszul a kormányfő kifejtette: az egészségügyi alapellátásra 2010-hez képest 40 százalékkal több pénzt biztosít a kormány, a várólistákat felükre csökkentették, több mint 500 milliárd forintot fordítottak a kórházak fejlesztésére, és a közelmúltban 300 kórház és rendelőintézet újult meg. A vidéki kórházak jelentős többségében már valóban 21. századi körülmények fogadják a betegeket, de Budapesten baj van, ezért a jövő évben felépül egy új kórház a fővárosban, ahol további 3-4 helyen lesz modern sürgősségi centrum - közölte.  

Lukács László Györgyhöz fordulva Orbán Viktor azt is mondta, hogy "az ön vállalkozása üzletszerűen szállít külföldre orvosokat (...). Az ön személyében a Jobbik egy olyan személyre bízta az egészségügy-politikáját, aki nem azért dolgozik, hogy itthon jobb legyen, hanem hogy kiszállítsa az orvosokat külföldre". "Ön abból tesz zsebre nyereséget, hogy kiviszi a magyar orvosokat külföldre" - fogalmazott a miniszterelnök, aki ezért a Jobbik magyar egészségügyi programjavaslatait szemforgatónak és őszintétlennek nevezte.
Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője ismét két vizsgálóbizottság felállításáról kérdezte a miniszterelnököt, az egyik szándékuk szerint a Jobbik és Oroszország viszonyát, a másik pedig a kormányfő környezetének gazdagodását vizsgálná.
Orbán Viktor értékelése szerint Vona Gábort nem a politika érdekli, hanem a pénz. "Láttam én már az elmúlt 26 évben itt épp elég olyan politikust, akinek a libidóját csak a pénz érintette meg, úgy mint az önét" - fogalmazott, hozzátéve: megérti, fiatal ember, fiatal párt. 

Mint mondta, az ellenzéki pártban van olyan képviselő, akinek saját édesanyja cégéhez került a kampánypénze, s abból is pénzt csinálnak, hogy orvosokat visznek külföldre. Egy autókölcsönző cég 18 millió, egy autószerelő cég 6 millió, egy informatikai vállalkozás 8 millió, egy fuvarcég pedig 4,4 millió forintért ír tanulmányokat a Jobbiknak olyan témákban, mint az európai radikális trendek vagy az izlandi válságkezelés - sorolta, megjegyezve: "nem is ló, hanem egyenesen a mamut lába lóg ki ezekből az ügyekből". Nem kellene söpörni egy jóízűt a saját házuk táján, mielőtt bennünket rágalmaznak? - kérdezte. Azt javasolta: nézzék meg, hogy a Kovács Bélánál talált fiktív számlákon szereplő pénz vajon a Jobbik pénze volt-e.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokról faggatta a miniszterelnököt, így például arról, hogy tervez-e népszavazást a majdani egyezmény megerősítéséről. Az LMP-s politikus szerint egy esetleges szabadkereskedelmi megállapodás veszélyeztetné "az élelmiszer-önrendelkezést".

Orbán Viktor azt felelte: a szabadkereskedelmi egyezmény ügyében a magyar kormány álláspontja az, hogy csak olyan megállapodást szabad aláírni, amely az ország érdekeit szolgálja, és az életbevágó nemzeti érdekeket nem sérti. A szerződést a parlamentnek meg kell majd vitatnia, ezt követően lehet dönteni arról, hogy kell-e hozzá szélesebb felhatalmazás - tette hozzá. 

A szintén LMP-s Ikotity István Farkas Flórián miniszterelnöki biztos menesztéséről érdeklődött. A kormányfő azt felelte neki, hogy nincs ilyen szándékuk, s látja, hogy az LMP-s politikus "utazik" Farkas Flóriánra, és ez az ő pozícióit erősíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!