ORFK: négy férfit fogtak el a rendőrök egy 1996-ban történt emberölési kísérlet ügyében

2014. december 17., 08:31 forrás: MTI
hozzászólás
Négy férfit fogtak el a rendőrök egy 1996-ban történt emberölési kísérlet ügyében, a rendőrség előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján szerdán.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A közlemény szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 49 éves budapesti T. György ellen. A férfi három társa, az 52 éves T. János, az 54 éves T. József és a 43 éves B. László budapesti lakosok a gyanú szerint a bűncselekmény elkövetésében bűnsegédként közreműködtek.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint T. György 1996. november 13-án a Budapest VIII., Kerepesi úton található ügető melletti területen több lövést adott le egy hajtóra, aki a bűncselekmény során megsérült.

A rendőrség kedden tartózkodási helyén fogta el a négy férfit, akik közül kettő elfogásában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége működött közre.

1996. november 13-án este három lövés ért egy sokszoros bajnok hajtót a Kerepesi úti ügetőpályán, L. Csaba a fején, a hátán és a combján sérült meg. A rendőrség akkor azonnal lezárta a környéket, de a tettest, vagy a tetteseket nem sikerült elfognia.

A nol.hu azt írta, Bagoly Bettina fővárosi főügyészségi szóvivő két hete jelentette be, hogy a főügyészség az ügyben szeptember 23-án előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte a korábban egyszer már megszüntetett nyomozás folytatását.
A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodára bízta a nyomozást, és ők kedden őrizetbe vették T. Györgyöt – erősítette meg a nol.hu értesülését Retteghy István ügyvéd. A lap azt írta, a   budapesti éjszakai élet egykori "hírhedt verőlegényével" együtt őrizetbe vették két testvérét is. Előre kitervelten elkövetett emberöléssel gyanúsítják őket.

A meglőtt hajtó az 1996. november elsején Óbudán kivégzett Prisztás József üzlettársa volt, és rendőrségi források szerint az NNI az ellene végrehajtott gyilkossági kísérlet hátterében is Portik Tamást sejti - olvasható a nol.hu-n.

A PestiSarcok.hu nemrég azt írta, a 90-es évek megoldatlan leszámolásait elkövetők elfogásán dolgozó nyomozócsoport birtokában több olyan vallomás van, amelyek szerint Portik Tamás elszámolási vita miatt adhatott megbízást a Prisztás József lovaival is versenyző fogathajtó lelövésére.

hozzászólás

Facebook

Hozzászólások