Belföld

2014.07.25. 09:40

Orgoványi takarék - OBA: augusztus 25-ig befejeződik a kártalanítás

Legkésőbb augusztus 25-ig befejezi az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 30 ezer betétesének kártalanítását az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - közölte az OBA pénteken az MTI-vel.

A közleményben Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója kifejti: a betéteseknek nincsen teendőjük, az OBA a takarékszövetkezeti adatok alapján postai úton értesíti őket a nekik járó kártalanítási összegről és a kártalanítás folyamatáról. A 100 ezer forintot nem meghaladó követeléseket a postai kézbesítő házhoz viszi, e fölött pedig vagy a levélben meghatározott postákon vagy pedig a kijelölt takarékszövetkezeti fiókban lehet a pénzt felvenni.

A közlemény részletezi, hogy a 100 ezer és 2,5 millió forint  közötti kártalanítási összegeket lehet majd postán felvenni. Az ennél nagyobb összegek esetében az értesítő levélben kijelölt takarékszövetkezeti fiókban veheti fel az ügyfél az összeget, vagy  rendelkezhet átutalásról, illetve betétlekötésről. Jogi személyek az összeghatártól függetlenül takarékszövetkezeti fiókban férhetnek hozzá a követelésükhöz, és erről is postai úton küld majd értesítést az OBA.

A kártalanításról szóló részletes hirdetmény megtalálható lesz az OBA honlapján (www.oba.hu), továbbá közzéteszik a Magyar Nemzet, a Népszabadság és a Petőfi Népe napilapokban, és kifüggesztik az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet fiókjaiban is.
Az érdeklődők éjjel-nappal hívhatják az OBA ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kedvezményes tarifájú kék számon, amely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll. A takarékszövetkezet ügyfeleit maximum 100 ezer euróig, azaz közel 31 millió forintig kártalanítja az OBA, függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy vállalkozásról van szó.

Az MNB július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet. A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki a takarékszövetkezethez, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el. Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya ez év június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor május 31-én a hitelintézeti szektorban nem érte el a 3 ezreléket sem. A takarékszövetkezetnél hűtlen kezelés gyanújával nyomozást folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ismeretlen tettes ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!