Rogán Antal: nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása

2015. január 12., 09:09 forrás: MTI
komment
Magyarországon nem indokolt a gazdasági menekültek beáramlása, az, hogy Magyarország magyar akar maradni, teljesen normális felfogás - jelentette ki Rogán Antal hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni.

Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte - mondta, hozzátéve: Magyarországnak sem érdeke az olyan gazdasági menekültek befogadása, akik olyan tradíciókat hoznak magukkal, amelyek idegenek a magyar hagyományoktól.

Rogán Antal arról is szólt, hogy a Fidesz február 4. és 6. között tartja frakcióülését, amelyen menedzsmenttervet készítenek a bérből és fizetésből élő családok számára. Megvizsgálják, hogy miként duplázható meg a ciklus végéig a kétgyermekes családok adókedvezménye, illetve hogyan egészíthető ki újabb elemekkel az otthonteremtési program. Megvizsgálják azt is, hogy miként lesz lehetőség újabb adócsökkentésre. A tanácskozás napirendjén szerepel a banki elszámoltatások áttekintése is - ismertette a frakcióvezető.

A frakcióülés témája lesz az országvédelmi akcióterv is. Meg kell határozni azokat a lépéseket, amelyekkel Magyarország határozottabban tud reagálni a külső kihívásokra és ehhez eszközöket kell adni a kormány és az Országgyűlés kezébe - mondta ezzel kapcsolatban Rogán Antal. Példaként említette: meg kell fogalmazni, hogy milyen eszközök alkalmazhatóak valakinek a kitiltására. Meg kell nézni, hogy csinálják ezt az amerikaiak - tette hozzá.

Az akcióterv része lehet - folytatta - a magyar emberek pénzén előállított nyereség itthon tartása is. Ha már működnek Magyarországon multinacionális vállalatok, amelyek képesek arra, hogy a magyar emberek pénzén előállított nyereséget kivigyék az országból, meg kel vizsgálni, hogy azt miként lehet az országon belül tartani - fejtette ki Rogán Antal, hangsúlyozva, hogy nem a termelő, hanem a szolgáltatást végző vagy kereskedelmi cégekre gondol.

Ha a magyar emberek pénzén termelnek nyereséget, akkor azt Magyarországon adózzák is le - érvelt.

A politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy a terror réme napi valósággá vált Európában, ezért mind Magyarországnak, mind az európai országoknak át kell gondolniuk migrációs és terrorellenes politikájukat.

Úgy vélekedett, hogy erre jó példát kínálhatnak az Egyesült Államok terrorellenes intézkedései, például az ügyben, hogy terrorfenyegetettség esetén a hatóságoknak miként legyen lehetőségük a hagyományos szabadságjogok, például az adatvédelem átlépésére.

Hozzátette: a keresztény kultúra a tisztelet kultúrája, amibe beletartozik az is, hogy más vallását nem lehet kifigurázni, abból gúnyt űzni. Ha megszegjük a tisztelet kultúráját, annak mindig vannak következményei - mondta Rogán Antal.

2015. január 12., 09:09 forrás: MTI

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...