Belföld

2013.12.06. 20:35

Szövetkező szakszervezetek

December 6-án három szakszervezeti szövetség részvételével megalakult a Magyar Szakszervezetek Szövetsége.

Szente Tünde

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége december 6-án a saját székházában tartotta kongresszusát, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége pedig ugyancsak pénteken, de a Róbert Károly körúti MaterialEvent Centerben bonyolította le a választási, küldöttállítási procedúráját. A három szövetség így kongresszusaik felhatalmazása alapján rendezte meg a szakszervezetek, a sajtó által szuperkonföderációnak elkeresztelt szövetség alakuló kongresszusát, amelyen a kormány és külföldi szakszervezetek képviselői is részt vettek.

A kormány részéről Czomba Sándor államtitkár, a munkáltatók és a társ szakszervezetek vezetői, többek között Gaskó István a Liga Szakszervezetek elnöke, valamint Bernadth Segol, az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke is megtisztelte a rendezvényt, amelyet a Világ Szakszervezeti Szövetség videóüzenetben üdvözölt.

Az új szervezet elnökének Pataki Pétert választották, az elnökség tagja lett többek között Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke is.

A konföderációval a mai magyar szakszervezeti mozgalom legtöbb szervezett munkavállalóját tömörítő szakszervezeti szövetsége jött létre. Egyebek mellett zászlójukra tűzték a fiatalítást, akiknek az érdekvédelmi, érdekképviseleti munkába történő bevonása mint fogalmaztak nem tűr halasztást.

A szuperkonföderáció nyitott, várják a további csatlakozni kívánó szervezeteket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!