Belföld

2014.09.17. 09:59

Tizennyolc évre ítélték jogerősen a kislányát lelövő abonyi férfit

Jogerősen tizennyolc év börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt az abonyi férfi, aki 2012 nyarán közvetlen közelről fejbe lőtte tízéves, alvó kislányát.

A táblabíróság – a kirendelés miatt Szegeden tartott tárgyaláson - előre kitervelten, aljas indokból, 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a most 45 esztendős vádlottat.

A férfi 2000-ben kötött házasságot, két évvel később született meg a kislánya. A vádlottnak kifejezetten jó volt a kapcsolata a gyerekkel, a kislány erősen kötődött hozzá, szerette őt. Azért is, mert apja sok időt töltött vele, amikor az ápolónő édesanya délután vagy éjszaka dolgozott.

A házaspár kapcsolata - a kezdeti időktől eltekintve - nem volt konfliktusmentes, ezért az asszony többször is a házasság felbontását fontolgatta. 2012 augusztusában ismét bejelentette válási szándékát.

A férj elhatározta, úgy áll bosszút a feleségén, hogy megöli gyermeküket, majd végez magával is. Ezután többször, több családtagjának is utalt arra, hogy felesleges a bontóper, mert "a sors majd szétválasztja őket", és "már késő megoldást keresni".

A férfi édesapja gázpisztolyát lőfegyverré alakította át, és lőszereket is vásárolt.

2012. augusztus 26-án az asszony éjszakai műszakba ment dolgozni, így a vádlott a lányával kettesben maradt az abonyi házban.

Miután nyugovóra tértek, a férfi felkelt, és hajnalban fejbe lőtte a kislányt. Miután úgy gondolta, hogy a gyerek a lövéstől nem halt meg, a fegyvert újból megtöltötte, és a kislány homlokához tartva elsütötte.

Ezután fejbe lőtte magát, és elvesztette eszméletét. Miután magához tért, kijutott a fürdőszobába, ahol a felesége találta meg, aki mentőt hívott hozzá.

A vádlott az eljárás során beismerő vallomást tett, és azt mondta, hogy megbánta tettét.

Az ítélőtábla döntésével helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!