Belföld

2014.03.31. 14:35

Új, magyar gyártású tűzoltóautót mutatott be a katasztrófavédelem

Magyar gyártású tűzoltóautó prototípusát mutatta be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn Budapesten.

Pintér Sándor belügyminiszter a bemutatón elmondta: a fejlesztésről 2010-ben, azt követően döntöttek, hogy tapasztalták, mennyire eltérő műszaki színvonalon működnek az ország tűzoltóságai, ami befolyásolja beavatkozóképességüket is.

A gyártás lehetővé teszi, hogy a magyar tűzoltók a jövőben a lehető legfejlettebb járműveket használják, egyben új munkahelyeket is jelent - közölte a tárcavezető. 

Mint mondta, azt tapasztalták, hogy a jobb technikával felszerelt gazdagabb önkormányzatok jobb tűzbiztonságot tudtak biztosítani, mint a szegényebb települések.

Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója beszédet mond az új, magyar gyártású tűzoltóautó prototípusának bemutatóján a gyártó BM Heros Zrt. fővárosi telephelyén 2014. március 31-én. MTI Fotó: Kovács Tamás



Volt, ahol több mint 34 éves eszközt használtak, illetve egyes tűzoltóautók kora elérte a 30 évet, ami már nem felel meg a kor követelményeinek - fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben egy olyan fejlesztés megindítása mellett döntöttek - folytatta -, ami elősegíti a foglalkoztatást, a tűzoltók munkáját és növeli a tűzbiztonságot.

A munkában természetes partnernek tekintették a Rábát, amely már 1920-ban is ellátta gépjárművekkel a hazai tűzoltóságokat.
Ezt a hagyományt élesztették fel, amelynek eredménye a most bemutatott korszerű tűzoltóautó - mondta Pintér Sándor.

Bakondi György, az OKF főigazgatója hangsúlyozta, hogy a most bemutatott tűzoltóautó a jelenlegi 15 éves átlagéletkorú, 43 típusból álló járműállományt hivatott kiváltani. Ettől azt is várják, hogy a járműállomány egységesítése révén hatékonyabbá és olcsóbbá válik a flotta fenntartása, szervízelése.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legjobb felkészültségű személyi állomány sem tud hatékonyan dolgozni, ha nem rendelkezik a munkájához szükséges eszközökkel.

Ezért nemcsak a tűzoltóautók cseréje történik meg, hanem számos új eszközzel látják el a tűzoltókat, a többi között konténerszállítóval, minihelikopterrel és mobil laboratóriumokkal - fűzte hozzá.

Tringer Zoltán, a Renault Trucks kereskedelmi igazgatója, Pintér Sándor belügyminiszter, Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Torma János, a Rába Jármű Kft. ügyvezető igazgatója, Pethő István Ferenc, a BM Heros Zrt. vezérigazgatója, Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára és Illés Dávid, a Volvo Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) az új, magyar gyártású tűzoltóautó prototípusának bemutatóján a gyártó BM Heros Zrt. fővárosi telephelyén 2014. március 31-én. MTI Fotó: Kovács Tamás



Arról is szólt, hogy az eddigi erőfeszítéseknek köszönhetően az elmúlt évben, a korábbi időszakhoz képest már 50 százalékkal csökkent a tűzesetek száma. Ugyanakkor a következő négyéves ciklusban megtörténik a tűzoltóautók cseréje, amitől a beavatkozási képesség további javulását várják - mondta Bakondi György.

Az új négyezer literes víztartállyal rendelkező tűzoltóautó prototípusa a katasztrófavédelem irányítása alatt álló BM HEROS Zrt. és a Rába Járműipari Holding Nyrt. együttműködésében készült el. A sorozatgyártás a tervek szerint 2015 első negyedévében kezdődhet meg.

A HEROS AQUADUX-X 4000 típusú járművet egy összkerékhajtású RÁBA-alvázra építette a BM HEROS Zrt. amely egy évtizede gyárt tűzoltóautó-felépítményeket a magyar tűzoltóság számára. Eddig kizárólag külföldi gyártók alvázait használták.
A RÁBA a Renault-val együttműködve alakította ki az új tűzoltóautó alvázat - hangzott el a járműbemutatón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!