Belföld

2014.12.13. 12:12

Vasárnaptól jelentős változások lesznek a székesfehérvári vasútállomáson és a dél-balatoni vonalon

Felújítás miatt vasárnaptól lezárják a székesfehérvári vasútállomás utascsarnokát, az aluljárót és az első nyolc vágányt, továbbá a dél-balatoni vonal felújítása miatt Siófok és Szántód-Kőröshegy között pótlóbuszok viszik az utasokat - közölte a Mávinform szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint a székesfehérvári állomáson vasárnap kezdődik a vágány- és peronhálózat, valamint az aluljárórendszer felújítása, ezért zárják le az utascsarnokot, az aluljárót és az első nyolc vágányt. Várhatóan a jövő hét elején a jegypénztárakat is bezárják, a menetjegyeket ezután az állomásépület bal oldalán található ideiglenes konténerbe áthelyezett pénztárban lehet megvásárolni. Az e-Ticket jegyátvételi kioszkot a konténeren belül kialakított utasváróban, a pénztárak mellé helyezik.

Az ideiglenes peronokat a kiscsarnokból nyíló aluljárón keresztül lehet megközelíteni, 2015. január közepére a kivitelező egy védőtetővel és oldalfallal is ellátott gyalogos járdát alakít ki erre a célra. A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy fokozottan figyeljenek a vágányok megközelítésekor, és legalább tíz perccel korábban érkezzenek ki az állomásra, mert az ideiglenes peronok és vágányok távolabb találhatóak az állomásépülettől.

A dél-balatoni vonal felújításának új fázisa 2015. június 13-ig, a nyári forgalom kezdetéig tartanak, ez idő alatt eltérő pályaszakaszokon, módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Budapest-Székesfehérvár-Siófok-Nagykanizsa-Gyékényes vasútvonalon a mostani vágányzári menetrend vasárnaptól jövő év február 15-ig érvényes. Siófok és Szántód-Kőröshegy között, valamint a Székesfehérvár-Sárbogárd vasútvonalon valamennyi személyszállító vonat helyett vonatpótló autóbuszok járnak majd.

A felújítással járó menetrendi változások megtekinthetők a www.mav-start.hu oldalon, és a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálat is az utasok rendelkezésére áll a 06 40 49 49 49-es telefonszámon - írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!