Belföld

2017.05.11. 19:05

Vétó a dokumentum ellen

Lázár János szerint ha a magyar parlamenttől, kormánytól és az emberektől megvonják a jogot, hogy meghatározhassák, az ország területén ki él, ki tartózkodhat, azzal a magyar államiság és szuverenitás alapjai kerülnek veszélybe, vagyis ez a kvótaper tétje.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten elmondta: Magyarország álláspontja szerint a kvóta helytelen dolog, sikertelen ügy, a gondok megoldására a helyes válasz nem a kvóták bevezetése, ezért "semmilyen kvótát nem fogadunk el". Magyarország nem migránsok támogatására akarja költeni az adófizetők pénzét, hanem a magyar családok, fiatalok támogatására - közölte. Hangsúlyozta: Magyarország vitatja azt az eljárást, hogy az Európai Bizottság felülírja az Európai Tanács döntését, amely szerint a befogadás csak önkéntes lehet, vagyis amelyik tagállam nem akarja, arra ne lehessen migránsok befogadását kényszeríteni. Ugyanakkor "Dávid és Góliát harca zajlik", a küzdelemben csak a visegrádi és a közép-európai országokra számíthatunk - mondta.

Lázár János fontos lépésnek nevezte, hogy elkészült a 155 kilométeres második kerítés a déli határon, ez 4,8 milliárd forintba került. Ezzel teljessé vált a határ védelme; a jogi határzár és a kerítés teljes védelmet jelent az országnak, garantálható, hogy Magyarországon nem mozoghatnak szabadon a migránsok, és illegálisan nem léphet senki az ország területére - mutatott rá. Kifejtette: Magyarország nem tudja érvényesíteni a szisztematikus határellenőrzést, mert az többórás várakozáshoz vezethet.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter heti sajtótájékoztatóján
Fotó: MTI

A kormány álláspontja szerint fel kell készülni egy migrációs válsághelyzetre, az illegális bevándorlás erősödésére. Nagy konszenzus van a társadalomban arról, hogy Magyarország ne fogadjon be, ne hívjon be migránsokat, hanem a magyar fiatalokat támogassa - jelentette ki. A miniszter arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultációra még soha ennyi ember nem válaszolt, mint most, eddig 1,276 millió ember mondta el véleményét, ami "példátlan véleménynyilvánítás" jelent - mondta. Közölte: a kormány köszöni a segítséget a nemzeti konzultációban részt vevőknek, mert egyedül nem tudja megállítani Brüsszelt, csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a választópolgárok folyamatosan segítik ebben.

Kitért arra, az Európai Bizottság állításokat fogalmaz meg a nemzeti konzultációval kapcsolatban, amelyet félrevezetőnek tart. Elmondta: a minap egy uniós fejlesztési dokumentum szövegébe is beletették, hogy az EU jövője azon múlik, hogy mennyi migráns jön ide, de Magyarország szerint minél kevesebbre van szükség, annál jobb, ezért vétót emelt a dokumentum ellen.

Novembertől 33 ezer forintos kiegészítő pótlékot kapnak a védőnők, és a pótlékot 2018-ban is megkapják. Hozzátette: ezzel párhuzamosan megkezdik a nemzeti védőnői hálózat előkészítését, mert azt szeretnék, hogy a védőnői szolgálat egységes feltételekkel működjön 2018-tól.

A Perkátára tervezett Horthy Miklós-szoborral kapcsolatban azt mondta, a magyar kormány nem kíván szobrot állítani a kormányzónak 1944. március 19-e utáni szerepe miatt, de nem vonhatja el annak jogát, hogy egy közösség szobrot állítson neki.

A paksi atomerőmű-beruházásról azt mondta, a 30 éves orosz hitelkeretet megtartjuk, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) azonban minden hitel-lehívásánál megvizsgálja az optimális finanszírozási konstrukciót. Ez lehet, hogy a költségvetés, lehet, hogy az ÁKK, lehet, hogy az orosz hitel lesz - részletezte. Mindig az adott számla kifizetésekor kell mérlegelni, mi a jó megoldás - hangsúlyozta. Közölte, megvizsgálták azt is, hogy nemzetközi pénzügyi konzorcium által kiváltható-e ez a hitel. A miniszter azt mondta, idén 100 millió eurónyi munkát végeztek el a beruházás kapcsán, a következő egy évben 800-900 millió eurónyi költséggel számolhatnak. MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!