Az a hír járja, hogy itt kupleráj és bűnözés van

A véletlen úgy hozta, hogy egy szép júliusi napon Zsiga bácsit elküldték kenyérért, s mivel útba esett a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztősége, ahol intéznivalója akadt, leültettük és meséltettük a köztünk élő történelmet , akinek élete egybeforrt a város születésével és épülésével.

Nagy Zsigmond a Hajdu-Bihar megyei Gáborján látta meg a napvilágot 1933. augusztus 18-án, Ilona napján. A család 1940-ben Kismarjára költözött, így az elemi és polgári iskolai évek emlékei oda kötik. Egy barátjával 1952. augusztusában Budapesten, a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál munkára jelentkeztek . A tizenkilenc esztendős segédmunkás fiatalok nem érték be annyival, felkeltette érdeklődésüket a sztálinvárosi beruházás. Anyám sírva fakadt emlékezik vissza Zsiga bácsi -, mert az a hír járta, hogy itt kupleráj meg bűnözés van, és nagyon féltett.

A vasmű erőművéhez került, délelőtt munkával, délután tanulással teltek a napok, majd kézhez kapta a villanyszerelő végzettséget tanúsító bizonyítványt. Két év és két hónap katonaság következett az ország másik felében, annak leteltével 1955 őszén újból visszatért.

Nagy Zsigmond szerint, aki itt maradt, az szereti ezt a várost (Fotó: A szerző felvétele)

Az épülő városba kerülésekor a Radari barakktáborban szállásolták el: Az Ezres barakkban helyeztek el, ami a mai Ferrobeton gyár közelében volt. A katonaság után a Gábor Áron utcában laktam. Onnan nősültem 1958-ban, feleségül vettem egy földimet, Kézi Ilonát, a lakodalmat Kismarján tartottuk. Az esküvő után az Iskolatéren, a mai Gagarin téren kaptunk szállást. Onnan költöztünk az Esze Tamás-közbe, s 1966 januárja óta a Balogh Ádám utcában lakunk. Hétezer forintot fizettünk a lakáscseréért, azért, hogy az egyszobásból kétszobás lakásba költözzünk. László fiúnk 1961, Ildikó 1967-ben született meg. Fiam szerszámkészítőnek, lányom kereskedőnek tanult. Unokám, Ádám az Óbudai Egyetem másodéves informatikus hallgatója. Ilona, a feleségem a technikumi gyógyszertárban volt pénztáros, ő 1992-ben, én pedig negyvenegy év munkaviszonnyal a hátam mögött az első munkahelyemről, az erőműből vonultam nyugdíjba.

A testvérek is követték Sztálinba: - Gyuszi 1960-ban a Meleghengermű építésére jött, az üzem indulásával kormányos lett a hengersoron. Ica később érkezett, a Fésűsfonodában szövő-fonóként dolgozott annak megszűntéig. Utána a Duna Étterem irodájába került, ma már ő is nyugdíjas.

A szülőhellyel sem szakadt meg a kapcsolatuk, rendszeresen hazajártak, ha kellett, dolgoztak, mellette a gyerekekkel felfedeztették a szülőföld szépségeit, a felmenők lakóhelyeit.

Zsiga bácsi kivette a részét a brigádmozgalomból, a DV kiváló brigádja címmel kitüntetett Jedlik Ányos Szocialista brigád vezetőjeként szervezte az Intercisa Múzeumot és a Móricz Zsigmond Általános Iskolát segítő társadalmi munkákat. A város sport- és kulturális életében is aktívak voltak, amit a féltve őrzött brigádnapló bizonyít.

Húsz évig szakszervezeti bizalmi posztot töltötte be. Négy éven át a sportért és kultúráért tevékenykedett. Kedvenc nyaralási célpontjaik a vállalati üdülők voltak Balatonszéplakon és Gyopároson. Büszkén mutatja az ujján lévő arany pecsétgyűrűt, amit dr. Szabó Ferenc vezérigazgatóval egyszerre vettek át a 25 éves Dunai Vasműves törzsgárda tagság elismeréseként. Hatszor lett kiváló dolgozó.

- Aki itt maradt, az szereti ezt a várost. Ez a második otthonom és szedelőzködik, megy vásárolni, mert felesége, lánya, unokája várja az ebédhez a parasztkenyeret, olyat, amit annak idején az édesanyja sütött, a kiscipókkal és kenyérlángossal együtt. Búcsúzáskor még eszébe jut az a történet, amikor odahaza édesanyja aratáskor paszulylevest vitt nekik túrós palacsintával, s mivel azt találta mondani, hogy az a legfinomabb leves a világon, az asszony sírva fakadt, hogy szerinte meg a tyúkhúsleves, és szabadkozott, amiért csak bableves került ki a kosarából .