Londonban jártam - Minden csupán hozzáállás kérdése

S ez a brit fővárosban is ugyanúgy érvényes, mint a magyarban, vagy szeretett otthonunkban, Dunaújvárosban. Annyi a különbség, hogy ott az ember egy órai minimálbérből megtölti gyomrát egy meleg ebéddel a közeli kávézóban, s mellé elfogyaszthat egy kellemes teát vagy sört – futja belőle.

Szerzőnk egy pohár pimm's-szel, a brit nemzeti itallal a kezében figyeli az ünnepelt Zsófi(középen) és barátnője Anett „duettjét", amint a születésnapi torta felvágásával küzdenek meg. Fotó: Amatőr felvétel

London a nemzetek olvasztótégelyévé vált, ott nem néznek rád furcsán, ha olaszos beütésed van, de magyar vagy. Alacsony, sárga, dagadt, zsidó, férfi, sportoló, üzletember, nő, keresztény, fekete, fiatal, öreg, az lényegtelen! Mindenki ugyanazon a buszon utazik, attól a péktől vásárol és azon a munkahelyen dolgozik ahol az átlag magyar (vagy lengyel, spanyol, olasz, indiai, román, stb.) is megfordul. De az érzelmi intelligenciájuk jóval a miénk előtt jár, sok esetben. Egy nyelven beszélnek – többnyire – de sokkal többet jelent, ha mosolyognak rájuk és szívesen viszonozzák azt. Örömmel veszik, ha felteszed a kérdést a kasszásnak: „How are you?" S válaszolnak, visszakérdeznek, érdeklődnek egész egyszerűen. A szomszédok és lakótársak ismerik egymást, jóízűen társalognak egy hosszú nap után, közösen főznek, vagy épp elmennek a parkba sétálni, netán a pubba meccset nézni, ahol,ha nincs elég hely, akkor bátran csatlakozhatsz bármely asztaltársasághoz. Szóval a társadalmi, faji, vallási, korbeli különbségek pont annyira számítanak, hogy most éppen esik-e az eső vagy süt a nap. Lehet róla beszélni (beszélgetést kezdeményezni!), de változtatni sokat nem, így inkább elfogadják, ami van, és annak örülnek, ha egyik nap otthon maradhat az esernyő.

A Tower Bridge a London Bridge felől fotózva, előtte egy II. világháborús „múzeumhajóval"

Tapasztalataim alapján ebből a sorból pont a magyarok lógnak ki. Nehezen vállalják, vagy akarják vállalni a nyelvüket, magyarságukat. Számomra ez a tanulság: megtanultam sokkal jobban odafigyelni a másik emberre, mert mindenki igényli a törődést, figyelmet és sokszor elmondaná a véleményét akár az időjárásról (is).

Figyeljünk hát egymásra, hiszen „csak" ennyibe telik!