Borosta

2014.06.18. 18:30

13 éve él Dunaújvárosban Böttger Antal református lelki pásztor

Dunaújváros - Böttger Antal református lelki pásztor immár tizenhárom éve él Dunaújvárosban, tevékeny tagja nemcsak a hitéletnek, hanem a város közösségi életének is.

Kovács Anita

A református gyülekezet jelenlegi formájában 1907 óta működik Dunaújvárosban. Böttger Antalt 2001-ben hívták ide lelki pásztornak, aki az Úr szavát meghallgatva tudta, érezte, hogy neki bizony itt van dolga.

Böttger Antal református lelki pásztor szerint óriási szükség van a meghallgatásra, az igaz szóra (Fotó: Ónodi Zoltán)

Miért döntött a református lelkészi hivatás mellett?

- Konfirmálásom után egy ifjúsági találkozón tisztázódott bennem a gondolat, hogy ezzel tudom leginkább szolgálni Jézust. Hogy úgy mondjam, erre vagyok hivatott. A lelkek ápolására, Jézus tanainak átadására, közösség kovácsolására, összetartására.

Mi várta itt Dunaújvárosban?

- Anno a Kádár-rendszer nem kedvezett az egyházaknak és különösen igaz ez a szocialista rendszerben ragadt városokra, így Dunaújvárosra is. Még ma sem egyszerű feladat leküzdeni azokat az ellenérzéseket és sztereotípiákat, amelyek a hitvallást körüllengik. Ennek ellenére szép számú, körülbelül négyszáz fős jelenleg az egyházközségünk és ha lassan is, de bővül a gyülekezet.

Sokat tesz ezért...

- Igyekszem. A vasárnapi alkalmakon kívül rendszeresen szervezünk családi hétvégét, egyéb közös programokat. Idén nyáron sem maradhat el a táborozás, amit ezúttal Balatonszárszóra szerveztünk és ahova nemcsak családok, hanem egyedülállók, gyerekek, tehát bárki jelentkezhet. A lényeg, hogy együtt legyünk! Úgy érzem, rendkívül nagy szüksége van a ma emberének a közösséghez tartozás érzésére, az igaz szóra.

Ezt tapasztalja az általános iskolákban tartott hittan órákon is?

- Igen. Rengeteg a lelkileg sérült, meghallgatásra, megnyugvásra vágyó gyermek. Szerencsére a legtöbb esetben sikerül azt a légkört kialakítanunk, hogy bizalommal, mindenféle görcs nélkül forduljanak hozzánk a diákok.

Hogy sikerül ezt a kötelező órákon egy tanteremben elérni?

- Igaz, hogy kötelező, tantervben szereplő tárgy a hittan, aminek hozzá kell tennem, nagyon örülök, hiszen végre helyére került a hitoktatás, de törekszünk arra, hogy inkább feltöltődést jelentsen a foglalkozás a tanulóknak, mint kipipálandó kötelező órát. Ezt segíti, hogy minden foglalkozást énekléssel, beszélgetéssel kezdünk, valamint az oktatáshoz használt tankönyv és a hozzá tartozó munkafüzet is kitűnő. Remekül illeszkedik a gyerekek életkori adottságaihoz, tudásához, lelki fejlettségéhez. Érdekes történelmi kapcsolódások egészítik ki a bibliai történeteket. És amit még pluszban nagyon kedvelnek a gyerekek az óráinkon az az, hogy nincs tabu. Természetesen az életkor adta határokon belül. Talán, ez is a titka, amiért bizalommal fordulnak hozzánk, legyen szó bármilyen problémáról.

Mennyire működik olajozottan a hitoktatás az iskolai rendszerben?

- Nem mondhatom, hogy teljesen zökkenőmentes. Van, ahol terem-, van ahol szervezési problémákkal találkozunk. A református egyházközség a város minden iskolájában jelen van, és eddig még mindig sikerült megoldást találnunk. Élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy bekerült a hittan a tantervbe, hiszen így a mi hivatásunk is jobban ki tud teljesedni. Tovább tudjuk építeni a közösséget, ahol meghallgatásra, megnyugvásra találhatnak a hívők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!