Bulivan

2015.06.19. 15:15

Digitálék olaszos duója

A szombati Vasasnapon sokak szerint egy leendő nagy slágert is hallhat a közönség: a Molnár Zoltán, a Digitál-együttes régi tagja által írott Európa kellős közepében című dalt – a szerző előadásában, az együttes kíséretében.

Pekarek János

A dal 46 esztendős írója, aki 23 éve él Magyarországon (a délvidéki Bácsfeketehegyről jött) mindannyiunkat régóta foglalkoztató kétségeket és szenvedélyeket fogalmazott bele a dalba, ami minden eddigi hallgatóját mélyen megfogta. A szám egyébként a Legyen szép az élet című vadonatúj Digitál-lemezről szól: a cd egésze is nagy sikerre számíthat a hozzáértők szerint. Valószínűleg ezért szegődött támogatójául egy régi dunaújvárosi-mélykúti ember, Tibold Imre és családja. Nélkülük nem jöhetett volna ki ez a hanghordozó. S ha már a Nagyvenyim melletti Mélykút szóba került: június 28-án, azaz a jövő vasárnap délután kezdődik a mélykúti búcsú. A búcsú fő attrakciója pedig, csakúgy, mint a Vasasnapon immár évtizedek óta: a Digitál!

Balról Bruno Maccarri, Horváth János és fia, Jankó (Fotó: Zsedrovits Enikő)

Amelynek tagjai pénteken érkeztek haza négynapos római forgatásról: egy másik daluk kísérőfilmjét vették fel az Örök Városban. Pontosabban: ez a dal, amely a Mare, mare olasz címet viseli, Jankó, a Digitál fiatal énekesének nótája – amit egy olasz (természetesen római!) énekes és menedzser sztárral énekel: Bruno Maccarrival.!

Jellemző, hogy a római tartózkodás és a filmforgatás költségeit az olasz énekes fizette. Nyilván nem véletlenül, hanem azért, mert úgy gondolja, hogy a dal szép jövőre számíthat! Ezt egyébként Brunó meg is erősítette nekünk pénteken délelőtt, Dunaújvárosban. Ugyanis a szórakoztatóiparban jól ismert és sokat foglalkoztatott olasz elkísérte barátait, a Digitál tagjait, hogy azzal is kifejezze tehetségük és hihetetlen munkabírásuk iránti tiszteletét: fellép velük a Vasasnapon!

Nagyon úgy néz ki, hogy végre jól megérdemelt, komoly nemzetközi siker küszöbén áll egyik kedvenc városi zenekarunk.

De addig sem pihennek. Még a Vasasnap estéjén összepakolnak, és indulnak újabb koncertkörútjukra, itthon és külföldön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!