Bulivan

2012.11.11. 12:41

Dupláz az LGT februárban

Két koncertet is ad jövő év elején a Papp László Budapest Sportarénában az LGT.

Zalai Hírlap

A zenekar a nagy érdeklődésre tekintettel az eredetileg meghirdetett időpont, azaz február tizenötödike másnapján is színpadra lép.

 

 

A hazai könnyűzene legendás hírű formációja utoljára 2007 nyarán, a Sziget fesztivál nulladik napján adott teljes értékű koncertet, azaz öt és fél év után lesz újra látható a Presser Gábor billentyűs-énekes, Karácsony János gitáros-énekes, Somló Tamás basszusgitáros-énekes és Solti János dobos alkotta formáció. A zenekar 1971-ben alakult, s 1992-ig tartó fennállása során 13 stúdiólemezt jelentetett meg. Azóta egy-egy fellépés erejéig több alkalommal is újra összeálltak, 1999-ben a budapesti Felvonulási téren játszottak, 2002-ben és 2007-ben pedig a Szigeten láthatta őket a közönség, de két szám erejéig a tavaly decemberi Zorán koncertjén is színpadra léptek.

A jövő év februárjában esedékes dupla fellépés némi öniróniával az Újrahasznosítás címet kapta. A magyar rockzene történetének egyik legfontosabb zenekara korábban még sosem adott koncertet önálló a Papp László Budapest Sportarénában, sem annak elődjében, a Budapest Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!