Bulivan

2013.07.10. 07:44

Hamarosan rajtol a DUDIK

A helyszínen kedden is lázas munka folyt, közel harmincan építették a színpadokat, szerelték az elektromos hálózatot, a kerítésrendszert.

Gallai Péter

A profi szakemberek mellett természetesen a főiskola hallgatói is kiveszik a részüket a feladatokból. A főbejárat mellett Páhi Péter képzőművész megvilágított installációja is készül, ami háromezer-ötszáz műanyag palackból áll majd össze.

Páhi Péter műanyag üvegekből készít installációt a bulira (Fotó: Vohlmann György)

A két kisebb bulisátor már kedden elkészült, a nagy partisátor alapozása is jó úton haladt, fa járólapokkal fedik le a füves területet. Mint Arnold Miklós főszervező a helyszíni bejáráson elárulta: egy újabb szolgáltatással tudnak kedveskedni a látogatóknak, a bejárat mellett folyamatosan működő értékmegőrző működik majd, ami elsősorban a strandolóknak jelent segítséget.

A nagysátor alapozása közben senki nem fázott kedden délután (Fotó: Vohlmann György)

A mostani előrejelzések szerint igazi nyári időjárás lesz a fesztivál három napja alatt, kis eséllyel esetleg egy-egy hűsítő zápor fordulhat elő. Természetesen a szervezők folyamatos kapcsolatban lesznek a meteorológiai szolgálattal, bármilyen rendkívüli esemény esetén értesítik őket. Az engedélyek alapján a területre egyszerre maximum hatezer látogató jöhet be, ekkor kell kitenni a megtelt táblát. A buli ideje alatt, elsősorban bűnmegelőzési céllal, folyamatos lesz az egyenruhás és a civil rendőri jelenlét is.

 

Kedden a szerkesztőségünkben kisorsoltuk a DUDIK fesztivál jegyjátékainak nyerteseit.

Idén is sokan gondolták úgy, hogy a Dunaújvárosi Hírlappal szeretnének belépőt nyerni az idei fesztiválra, amit csütörtöktől a Szalki-szigeti kempingben rendeznek meg. Több száz helyes megfejtés érkezett személyesen, postai úton és e-mailben, közülük kedden délután sorsoltuk ki a tíz nyertest.

A szerencsés olvasóink, akik a kemping bejáratánál nevük bemondásával vehetik át a három napra érvényes bérletüket, a következők: Kiskároly Zita, Marczinka Bence, Gál Yvette, Barabás Márk, Horváth Margit, Pék Istvánné, Fazekas Ágnes, Kecső Attila, Dalmán Lajosné, Balatoni Dániel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!