Bulvár

2017.03.03. 17:42

Nincs hol laknod? Nyomtass magadnak házat!

Úgy tűnik, a lakhatási problémákra is a 3D-s nyomtatás jelentheti a megoldást: hol máshol, mint Oroszországban egyetlen nap alatt, alig hárommillió forintból kinyomtattak egy lakóházat.

A 3D-technológiával foglalkozó Apis Cor egy 37 négyzetméteres házat készített el – egyedül az ablakokat és a bútorokat tették bele utólag - adja hírül a HVG. Ráadásul ezúttal gyakorlatilag a teljes épület a helyszínen készült el, míg a korábbi 3D-s építkezéseknél a nyomtatás még máshol történt, a végleges helyen csak összeillesztették az elemeket.

Az épület ára összesen 10 134 dollár, azaz valamivel kevesebb, mint 3 millió forint. Ez négyzetméterenként 80 ezer forintos költséget jelent. A gyártó szerint a ház 175 évig állhat, ha rajtunk múlik, szívesen ellenőrizzük.

A világ első 3D-ben nyomtatott épületét tavaly készítették el Kínában, de akkor a legtöbb elemet még nem a helyszínen nyomtatták ki. Egy másik kínai cég egy kétemeletes házat már helyben kinyomtatott, de az 45 napba telt, míg most Oroszországban egyetlen nap alatt végeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!