Bulvár

2017.04.19. 17:50

Álomból lett valóság - Karrierépítés Horváth Tamás módra, önmagát nyújtva

Dunaújváros - A zenélést korán kezdte. A vérében van, hiszen a szülői háttér adott hozzá. De, hogy mivé vált, azt magának köszönheti.

Hankusz Kálmán

- A tehetségkutatóval elért siker szerencse vagy kemény munka?

- 12 éves koromban kezdtem el zenélni, még édesapámmal a Digitál együttesben. Jó 10 évet húztam le így, általában ütős hangszereken, de vokalista is voltam más zenekaroknál. Úgy érzem, végig jártam azokat a lépcsőfokokat, amik ebben a szakmában adódhatnak. A mai tudást, azt így szedtem fel.

- Hogy jött az ötlet, hogy egy tehetségkutatóban is szerencsét próbálj?

- Nem az én ötletem volt, hanem a bátyámé. A lényeg az volt, hogy közösen énekeljünk el dalokat, és ezzel induljunk. A magam részéről egy jó bulinak fogtam fel, először nem gondoltam, hogy bármi is lehet belőle. Később, amikor a 12 ezer emberből bejutottunk a 150 közé, akkor már úgy gondoltam, hogy ezt kicsit komolyabban kellene venni. Az utolsó válogatón aztán közölték, hogy egyedül mehetek tovább, de párban nem. Volt rá néhány percünk, hogy eldöntsük. Úgy hangzott, mint egy ultimátum. Nem akartam egyedül tovább menni, mert a bátyám álma volt. Viszont azt mondta, hogy ha nekem sikerül, akkor az ő álma teljesült, úgyhogy menjek vissza a színpadra és folytassam. Nagyon nehéz volt! Továbbjutottam, egészen addig, hogy a műsor döntője előtt eggyel estem ki, de addigra már az egész ország ismert.

Saját stílusom az ápolt és a fekete. Nem mintha ez a hangulatomat tükrözné, mert az felhőtlen

 

- Mennyit lendített a karriereden?

- Egy fantasztikus élmény volt, az tény. Az ember megismeri a média világát, a VIP partikat, és mindent, ami ezzel együtt jár. Másfél évig még Pesten laktam a műsor után. Viszont az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy kb. egy év alatt le is pörgött az a hatalmas érdeklődés és egyáltalán a lendület, amit a műsor adott. Következett egy nehezebb időszak, mert ugyan tele voltam ambíciókkal, tervekkel, de nem igazán tudtam, hogy ki vagyok. Abban biztos voltam, hogy szeretek énekelni és zenélni, csakhogy ez nem mindig elég. Írtam saját dalokat, de ezekben a menedzsment nem hitt, sőt még talán a családom sem. Kezdtem elveszteni a maradék önbizalmamat, majd egy szép napon összepakoltam a cuccaimat, és visszaköltöztem Dunaújvárosba. Viszont a Pesten töltött másfél év nekem bőven elég volt arra, hogy ráébredjek, ez nem az én világom. Nincs nekem semmi bajom vele, és hálás is vagyok az ott töltött időért, de akkor sem éreztem a sajátomnak, azt a világot. Bár nem vesztem össze senkivel, sőt kifejezetten jó volt a kapcsolatom mindenkivel, mégis egy ideig elzárkóztam a médiától, nem akartam interjúkat adni. Azt hiszem elkezdtem önmagamat keresni.

- Úgy tűnik, sikerült!

- Némileg igen, de néha azt érzem, hogy ez az útkeresés még most is tart. Valójában a hazatérésemmel egy időben visz-szatértem ugyanoda, ahonnan elindultam a zenei pályán. Bevallom őszintén, hogy tetszett az, hogy közönségnek énekelek és nem cd-re. Azokat, akikkel együtt játszottam, igazi zenészeknek tartottam. Jól éreztem magam. Majd egy napon aztán az történt, hogy egy buszmegállóban összefutottam egy sráccal, dumáltunk, majd közösen folytattuk tovább - ha röviden össze akarom foglalni - ki-ki hozzátette a sajátját, és ez nagyon hamar meghozta az eredményét. Szinte váratlanul, robbanásszerűen lett hatalmas sikerünk. Kitettük a dalainkat az internetre, és a videómegosztóknak köszönhetően 3-4 év alatt óriási lett a nézettségünk, el is jutott a zenénk mindenkihez, akihez csak szerettük volna. Ugyanakkor zenei piac mára teljesen átalakult. Ma már nem cd-ket vásárolnak az emberek, hanem az interneten keresik, hallgatják a zenéket. Úgy érzem, ezt mi jó időben elcsíptük. Immáron negyedik éve folyamatosan ott vagyok az élvonalban, persze az is igaz, hogy mindezt nem adják ingyen, a sikernek mindig ára van. Keményen meg kell dolgozni érte naponta, hiszen a közönség elvárja az új dalokat, azokat pedig sok-sok munka elkészíteni. A gyümölcse természetesen megvan, jelenleg 175 ezres követőtáborunk van, és nagyon remélem, hogy a nyarat egy kétszázezres rajongó táborral kezdjük. Hozzáteszem, nincs is semmi képmutatás a dalaimban. Mindig azt írom, amit gondolok, és azt őszintén.

- A dalokon kívül van az embernek egy sajátos személyisége is, szerinted ez mennyire járult hozzá a karrieredhez?

- Egy világsztár esetében ez úgy néz ki, hogy van egy nagyon felkészült menedzsment mögötte. Megírják a dalokat, öltöztetik, és azt is megszabják, hogy miként viselkedjen. Ez egy nagyon komoly stáb munkája. Nálam ilyen nincs. A korábbi életemből merítek tapasztalatokat, mind emberileg, mind szakmailag. Tehát mindig önmagamat adom - amit vagy akit a közönség lát a színpadon - az teljes egészében én vagyok. Szerintem ezt a közönség is érzi. Sokat adok magamból nekik, és ezt szívesen teszem. Viszont a magánéletemre gondosan ügyelek, az csakis az enyém. Ha valaki megkérdezné, elmondanám, hogy a vidám, mosolygós arcú kiskölyök (tudom, sokan így ismernek) az ünnepelt zenész, a színfalak mögött szereti a nyugalmat, imádja a feleségét és a családját. Ha tehetem, minden időmet velük töltöm, és szerencsére elég sokat tehetem. Nem akarom a sztárt játszani, hogy naponta 1500 levelet kelljen megválaszolni, és még sorolhatnám. Eleget tenni úgysem tudnék, viszont a családomtól venném el az időt. A közösségi oldalakon közlök annyit, amennyit szeretnék. Szerintem elég korrekt módon teszem ezt, és az életem többi része az enyém, szigorúan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!