Bulvár

2012.02.15. 23:00

Compact Disco: kik is ők?

Ha már úgy alakult, hogy a Compact Disco képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, utánajártunk, mit is kell róluk tudni.

Nánási Regina

 

 

Lotfi Behnam, Pál Gábor és Walkó Csaba először 2005-ben találkoztak egymással. Rá három évre, 2008-ban kezdtek közös munkába a fiúk, amikor elkészítették első dalukat, mely a Fly or Dive címet viselte. Első nagylemezük 2009-ben jelent meg, mely a Stereoid címet viselte. Ekkor már megállapodtak a fiúk, hogy az együttes neve Compact Disco lesz.

A következő évben beindult a zenekar élete, koncertekre jártak Magyarországon és Erdélyben, leforgatták első videóklipjüket I am in Love című dalukhoz.

 

Compact Disco: I'm in Love

 

Több díjra is jelölték a csapatot 2010-ben, de nyerniük nem sikerült. Bár első daluk a slágerlistákon szépen szerepelt, a nagyközönség nem nagyon ismerte meg őket. Így második videóklipjüket mint image-filmet forgatták le Without You című számukhoz.

 

Compact Disco - Without You

 

A csapathoz csatlakozott Sándor Attila is, így lett teljes a mai felállásban ismert Compact Disco.

A csapat végigkoncertezte 2010 nyarát, majd leforgatták harmadik videóklipjüket a Fly or Dive című dalukhoz.

 

Compact Disco - Fly or Dive

 

A külföldi zenei ipar felfigyelt a magyar tehetségekre: brit és svájci slágerlistára is felkerültek a fiúk. A híres DJ-k, közöttük Tiesto is műsorra tűzte számukat.

2010. december 6-án a Compact Disco ingyenesen elérhetővé tette debütáló nagylemezét a Lángoló Gitárok zenei blogon. Majd elkezdtek dolgozni második nagylemezükön. 2011. májusában jelent meg a Feel the rain című kislemezük, melynem címadó dala nagy sikert aratott.

 

Compact Disco - Feel the rain

Ebben az évben elnyerte a banda "Az év elektronikus zenei produkciója" és a "2010 legjobb albuma" díjakat.

2011. május 26-án egy különleges rendezvényt szerveztek a híres magyar zeneszerző és zongoravirtuóz, Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójának tiszteletére Liszt Remix címmel. Erre négy zenekart, köztük a Compact Disco-t kérték fel, hogy dolgozzák fel, remixeljék és illesszék be Liszt valamelyik művét a három vagy négy számos előadásukba. A Compact Disco a 2. magyar rapszódiát választotta, amelyet egy gyors, drum and bass darabbá alakítottak, valamint a Szerelmi álom Nr. 3-at választották, amelyet Feel The Rain című számukba integráltak, annak intrójaként. Ezen kívül Without You című számukat klasszikus hangszerelésben adták elő.

És így jutottunk el 2012-ig és az Eurovíziós Dalfesztiválig. A Dal című műsort a Compact Disco nyerte, így ők képviselik Magyarországot Bakuban az Eurovíziós Dalfesztiválon Sound of our hearts című dalukkal.

 

Compact Disco - Sound of our hearts

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!