Csak egy vagyok közületek

Az igényes bárok és a legfelkapottabb szórakozóhelyek vendégeinek kedvencével az egyik Balaton-parti fellépése előtt találkoztam, még bőven időben arra, hogy egy jóízűt beszélgessünk.

- Műfajában egyedülálló zenei produkciót képviselsz, aminek egyre nagyobb sikere van. Jól érezheted magad a bőrödben, amit weboldaladon is kihangsúlyozol, összefoglalva egy sokatmondó, kerek mondatban: Megtaláltam önmagamat, ma a hivatásom az az örömzene, amit korábban csak otthon a barátaim vagy magam szórakoztatására műveltem.

Rakonczai Imre úgy érzi, hogy a helyén van. Úgy él, azt közvetíti, ami valójában ő. Ezért érzi hitelesnek magát Fotó: archív

- Igen, azt hiszem, elmondhatom, hogy úgy élek és azt csinálom, azt közvetítem, ami én vagyok. Valószínű, hogy ha klasszikus zenét játszottam volna, akkor szerintem nem lettem volna sikeres. Amúgy is távol állnak tőlem a kötött dolgok. Fontos, hogy szeressem azt a dalt, amit játszom, vagy egyáltalán, amit csinálok. Azt gondolom, hogy a zenei szakmában különösen hitelesnek kell lenni. Sokszor hívnak eseményekre szerepelni, amiket én szívesen el is vállalok - de csak abban az esetben, ha úgy érzem, tudok vele azonosulni, közöm van hozzá. Ha viszont nem így van, hiába járna komoly előnyökkel, nagy sajtónyilvánossággal a dolog, nem tudnak meggyőzni.

- Azért ez ritka jelenségnek számít, nem? Lehet könnyen és következmények nélkül nemet mondani a mai világban?

- Lehet, igen. Én abban hiszek, hogy ha jól csinálsz valamit - még ha nyilván rela-tív is, hogy kinek mi számít jónak -, az meghozza a gyümölcsét. Akkor nem kell kényszerből bevállalni dolgokat és megfelelni olyan kül- ső elvárásoknak, amivel már nem tudsz azonosulni. Sem én, sem az öcsém soha semmilyen meló után nem futottunk. Csak csináltuk, amit szeretünk, mindig a legjobb tudásunk szerint, hittel és becsülettel. Nem görcsösen, csak szépen, és minden ment a maga útján.

- Meg tudnád fogalmazni, hogy miben rejlik a te sikerességed, amit egy szál pianóval tudsz elérni?

- Én azt hiszem, hogy nagyon pontos választ nem tudnék erre adni, de az biztos, hogy sok apróságnak tűnő dolog is számít. Például én úgy öltözöm, mint a vendégeim, nem csokornyakkendőben és szmokingban lépek fel, hanem laza stílusban. Valószí-nű, azért is szeretnek, mert mondhatni, egy vagyok közülük. Az én interpretálásomban még a mulatóst is jobban elfogadják, mert egy nyelven beszélünk. Én valahogy úgy képzelem el, hogy egy sikeres produkció több lábon áll, és ha valamelyik hiányzik, már nem is működik a dolog.

- Nálad olyannyira működik, hogy a naptáradban alig találni üres rubrikát. Nem sok egy kicsit, ami a sikerességgel jár? Tudsz elég időt szánni magadra, a magánéletedre?

- Valóban telejesen be vagyok táblázva, de azért megteremtem magamnak a sza-badidőt. Minden évben kétszer elmegyek egy hónapra pihenni, arra nagy igényem van. De év közben is szakítok időt egy kis kikapcsolódásra. Ha van három szabadnapom egymás mellett, fogom magam, és felülök egy repülőre.

- Ilyenkor hova tűnsz el?

- Például focimeccsre megyek, legközelebb Barcelonába. Nagyon szeretem ugyanis a Barca játékát.

- Ahogy így nézlek, talán még űzöd is a focit, főleg, hogy mint ismeretes, profi játékos voltál. A sport jelen van az életedben ma is valamilyen módon?

- Persze, sport nélkül nem is tudnám elképzelni az éle-temet. Hetente járok lábteniszezni, azonkívül kondizom, és figyelek a kilókra is.

- A lelkedet is ugyanúgy karbantartod, ahogy a testedet? A kérdés a negyvenes pasinak szól, akinek egyre csak felfelé ível a karrierje.

- Nekem most jött el az életemben az a rész, amikor azt érzem, hogy a helyemen vagyok. Tök jól érzem magam, ami a pályafutásomnak köszönhető, és nyilván ezzel együtt az anyagi biztonságot is élvezem. Bízom benne, hogy ha nagy hülyeséget nem teszek, akkor ezt még nagyon sokáig csinálhatom. Ami pedig a másik oldalt illeti, ha visszagondolok a három-négy évvel ezelőtti énemre, akkor az volt a jellemző, hogy miután lejátszottam egy bulit, hogy finoman fogalmazzak, nem az esküvő vagy családalapítás futott át az agyamon, mikor a koncertek után lányokkal ismerkedtem. Egyáltalán nem is gondoltam rá. Ezzel szemben most, hogy 44 vagyok, valamiért már átkattant a gondolkodásom. Már másra vágyom, mint pár évvel ezelőtt.

- Mondhatni, megjelent, megfogalmazódott benned egy igény a másfajta életre, szerepre is? Beszélhetünk fészekrakási ösztönről?

- Igen, valami olyasmiről van szó. Már nem arra vágyom, hogy szabadidőmben is bulizzak, hanem egy komoly kapcsolatra. Tényleg pihenni szeretnék akkor, amikor nincs fellépés, és nem több végén égetni a gyertyát - mint ami sokáig jellemző volt rám.

- Ez miért mostanában jött elő belőled? Kellett hozzá a megélt sokéves pörgés, vagy korfüggő, esetleg személyre szabott a dolog, hogy viszonylag későn jött el benned a megállapodás utáni vágy?

- Szerintem sok mindentől függ ez. Én most 44 esztendős vagyok, de harmincnál nem érzem idősebbnek magam. Meg nem is szoktak annyinak nézni, amennyi a valóságban vagyok.

- Számít az neked, hogy mennyinek idősnek látszol? Egyáltalán, milyen szempontból van jelentősége szerinted az életkornak?

- Nem is a kor számít, hanem inkább az, hogy a velem egykorú volt osztálytársaim mintha tíz évvel idősebbek lennének nálam. Másrészt, mivel nekem nem lett korán családom, nyilván én másképp figyelem kívülről a dolgokat. Látom, hogy a 40-50 közötti pasik (pláne azok, akik jól is tartják magukat) megbolondulnak, és elkezdik hajtani a harminc év körüli csajokat. Nyilván sok mindentől függ, hogy mi ennek az oka, sokuknak már felnőttek a gyerekeik, és most élik
a második vagy a harmadik életüket. Sok mindent látok a zongora mögül... Ha én majd családalapításra, házasságra adom a fejem, akkor nem akarok már hibázni.

- Ez előre eltervezhető?

- Nem, mert nem tudhatod, hogy akivel összeházasodsz, abból mi jön ki tíz év múlva.

- Szavaid egyfajta bizalmatlanságot feltételeznek. Vagy ennyire óvatos vagy?

- Talán igen. Voltak kapcsolataim - rövidebbek és hosszabbak -, amikre, ha visszagondolok, azt látom, hogy volt, aki engem szeretett, de olyan is, aki csak azt a miliőt, ami körbevesz. Hogy bizalmatlan vagyok-e? Nem hiszem. Én bízom abban, hogy ha én valakit szeretek, tudok olyat nyújtani neki, hogy viszontszeressen. Ha meg nem, akkor valószínű, hogy nem ő az én emberem. Ha valakibe beleszeretek, és az nem viszonozza, az nyilván rossz érzés, de akkor érvényes a tézis: nem ő volt az.

- Ráadásul általánosan elmondható, hogy 30-40 felett már fellépnek bizonyos igények vagy elvárások a párkeresésben. Nálad mik ezek?

- Legyenek mélységei. A közös érdeklődés nem feltétlenül szükséges, mert ha az eltérő, az nekem is érdekes lehet. Nekem fontos, hogy szeresse, amit én csinálok, és hogy ne legyen féltékeny. Ebben a szakmában alap, hogy megbízzon bennem. Ezek olyan dolgok, amik nem biztos, hogy egy emberben állnak össze, de sose lehet tudni...