Kalandkeresés Dél-Indiában - Hankusz Kálmán a Föld túloldalán kutat élmények után

Dél-Indiában vagyunk, és ez azért nem Delhi. Minden érintetlennek tűnik, mármint az emberek életvitelét tekintve. A falusi emberek rendkívül kedvesek, szeretettel fogadnak, mindennel megkínálnak, mindent megkóstoltatnak velem. Ha már itt vagyok, szívesen ki is próbálom a soha nem látott és időnként kimondhatatlan nevű gyümölcsöket. Aminek a neve kimondható és ismerjük is otthon, mint méregdrága egzotikus gyümölcsöt, azt itt zsákszámra mérik. A kókuszdiót például teherautóval hordják.

Órája senkinek sincs itt, de nem is rohannak sehová. Bámulatos az a nyugalom, ami körüllengi őket. Cukornádat rágcsálnak unalmukban, frissen facsart gyümölcsleveket isznak, a kókuszdiót földhöz verik, és úgy eszik ki a belsejét, isszák a levét. A fiatalok megvásárolják a városokban a modern, divatos ruhákat, és ápoltak is, viszont a kókuszhalom tetején, egy zsákon fekszenek. Nekik ez így természetes. Úgy tűnik, itt minden bio.

A földművesek eladják terményeiket, a többiek pedig azt eszik, ami a földeken termett. Ha belegondolunk, ez így lenne természetes. Az emberek szikárak, napbarnítottak és egészségesek. Nem is csoda, hiszen a cukros üdítők helyett a gyümölcsök levét isszák. Én is hasonlókat eszem, egyik ebédem friss kókuszdió, gránátalma és banán.

Feltűnő még, hogy nemcsak a falvakban, de a városokban is nagyon sok ember jár mezítláb. Nem csak a szegények, vagy aki ápolatlan, bárki, ez itt természetes, ahogy az is, hogy kézzel esznek. Kifinomult technikával, nagyon ügyesen. Már én is próbálgatom, hiszen nem kapok evőeszközt, úgyhogy kénytelen vagyok.

A bengáli tigris és a vadállatok éppúgy hozzátartoznak Indiához, mint hindu vallás. Ha az ember olyan helyen jár, mint India - ami egy számára idegen kultúra -, nemcsak arra kell ügyelnie, hogy nagyon könnyen eltévedhet, hanem arra is érdemes odafigyelni, hogy milyen területen poroszkál éppen.

Több mint egymilliárd lakosa ellenére sok érintetlen területe is van az országnak. Egy rezervátumba viszont nem árt vezetővel menni, mert a vadállatok ott természetes környezetükben élnek.

Ha már Dél-Indiában járok, úgy gondoltam, megnézek egy ilyen érintetlen területet. Nem kellett sokáig keresgélnem, és a vadállatok látványáért sem kellett a dzsungel mélyére mennem. A terület igazgatójától kaptam egy terepjárót, és egy helyi vezetőt, hogy kicsit hatékonyabban tölthessem el a látogatásra szánt időt. Vélhetően az sem volt mellékes szempont, hogy így nagy valószínűséggel egyben térek haza. Nagyon sokat segített. Messziről nem volt egyértelmű, hogy mi van a kő tetején, nem olyan könnyű a krokodilokat felismerni, mozdulatlanok, és a színük sem üt el a környezettől. Bevallom, hogy én egyiket sem vettem észre...

Kísérőm hagyott kiszállni a terepjáróból, de azt mondta, hogy nem tud megvédeni, ha baj van. Ha megsértem az íratlan szabályokat, az életemmel fizethetek a tévedésemért. Ezt addig fel sem fogtam, ameddig meg nem pillantottam az első bengáli tigrist a kerítés túloldalán. Kísérőm figyelmeztetett, hogy mi is mindjárt kimegyünk. Az egyik tigris a magaslat tetejéről unottan bámult, a másik azonban már nem volt ennyire kibékülve az ember látványával, ránk is támadt. Gyönyörű állatok, de nagyon agresszívek. A terepjáróban biztonságban éreztem magam, de az ablakot nem mertem lehúzni.

Az oroszlánokkal való találkozás sem volt kalandmentes. Egy nőstény valamiért kiszúrt magának, és nem engedett elmenni. Mindig az autó elé állt, és csak akkor volt nyugodt, amikor egyhelyben álltunk. Sikerült meglépni, de akkor is futott a terepjárónk után.

India sokszínűségéhez éppúgy hozzátartoznak a veszélyes vadállatok, a bengáli tigris, az oroszlán, a fekete medve, mint a szerzetesek jóságos tekintete, vagy az utcai gyümölcsárusok, a tradíció és a modern kor kontrasztja, no és persze az elmaradhatatlan indiai elefántok
Fotó: Hankusz Kálmán

A másik ilyen kedves állat a medve. Ezek itt jóval kisebbek, nagyjából ember nagyságúak. Elcsíptem őket verekedés közben. Jó fotótéma volt, egészen addig, amíg észre nem vették a közelségünket. Ekkor a nagyobb nekitámaszkodott az autó elejének, és fenyegetően nézett. Ez még nem lett volna baj, de amikor elkezdte az autót verni és harapdálni, az már félelmetesebb volt. Ne felejtsük el, hogy egy vékony üveg válasz el tőle csupán!

Szép volt, nem mondom, de azért örültem, hogy megúsztam a kalandot.