Bulvár

2016.08.12. 19:20

Különdíj Pálhalmának a börtönszínházi találkozón

Budapest - Másodszor is bemutatkoztak az ország legjobb börtönszínházi társulatai: pénteken a budapesti József Attila Színházban rendezte meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a II. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjét.

Balla Tibor

A döntőt megelőző sajtótájékoztatón Tasnádi László rendészeti államtitkár emlékeztetett arra, hogy az új büntetés-végrehajtási kódex egyik alapelve, hogy már a büntetés végrehajtás megkezdésekor a szakemberek azzal foglalkoznak, hogy az elítélt szabaduláskor hogyan fog visszailleszkedni a társadalomba. A cél az, hogy a fogvatartottak vegyenek részt termelő munkában, és szabadidejükben élhessenek a hobbijuknak. Csóti András altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka kiemelte: idén 21 színjátszótársulat jelentkezett a rendezvényre, amely mintegy 240 fogvatartott bevonásával valósult meg. Elmondta: az eseményt, amely mintegy 2 millió forintból valósul meg, 2018-ban rendezik meg legközelebb. Hangsúlyozta, a színházban a képzőművészeti szakkörökben készült munkákat is láthatja a közönség.

A pálhalmaiaknak sikerük volt Szép Ernő: Május című művével
Fotó: BVOP

A verseny idei döntőjébe az öt regionális győztes börtön csapata került be. A zsűri elnöke Nemcsák Károly, tagjai Ambrus Asma színművésznő, Németh Ákos drámaíró, Hatala József altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke és Csóti András altábornagy voltak. Az első helyezést a Szombathelyi BV-intézet érte el. A Pálhalmai BV-intézet társulata a legjobb rendezés, legjobb adaptáció különdíját hozta el, amiért a József Attila Színház 20 darab színházjegyet ajánlott fel nekik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!