Bulvár

2015.11.06. 08:53

Lajcsi ügyvédje szerint nem volt bírói engedély a lehallgatásra

Galambos Lajos egyik ügyvédje szerint a lehallgatott telefonbeszélgetések, amelyek az eljárás egyetlen bizonyítékát képezik, nem használhatóak fel, írja a Magyar Nemzet.

Galambos Lajos egyik ügyvédje, Berényi András szerint a jövő héten megszüntetheti a bíróság Lajcsi előzetes letartóztatását, mivel a lehallgatott telefonbeszélgetések, amelyek az eljárás egyetlen bizonyítékát képezik, nem használhatóak fel, írja a Magyar Nemzet.

A Budaörsi Járásbíróság először 30 napra, majd további 3 hónapra hosszabbította meg a lopással és vesztegetéssel gyanúsított zenész előzetes letartóztatását. Az utóbbi döntés ellen fellebbeztek az ügyvédek. Berényi ezt arra hivatkozva támadta meg, hogy a titkos információgyűjtés szabályai szerint a lehallgatás bírói engedélyhez kötött, aminek tartalmaznia kell, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt rendelik el. Szerinte a nyomozati anyagokból viszont az derül ki, hogy nem vesztegetés és lopás, hanem bűnszervezetben való részvétel, zsarolás, valamint orgazdaság bűntettének gyanúja miatt rendelték el a titkos információgyűjtést. Abban az esetben pedig, ha az engedélyben nem szereplő bűncselekmény gyanúja merül fel, újabb bírói engedély szükséges, ám ilyenről nem tudnak - mondta a lapnak.

Berényi szerint amennyiben egy titkos információgyűjtés során következtetni lehet egy másik bűncselekményre, akkor az ügyész indítványozhatja a hanganyag felhasználását. Azonban csak akkor, ha a felmerült bűncselekmény öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntethető. Ez pedig nem áll fenn, így az egyetlen bizonyíték megdőlhet az ügyben. Galambos ügyvédei ez alapján kérik a Budapest Környéki Törvényszéket, hogy szüntesse meg a zenész előzetes letartóztatását.

Az Index megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, volt-e bírói engedély a lopással és vesztegetéssel kapcsolatos lehallgatásra, amint választ kapnak kérdéseikre, frissítjük a cikket.

Ahogy azt korábban megírtuk, a mulatós zenész mocsai birtokán korábban illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak, a szintén a tulajdonában lévő Mocsa Öregtó Kft. telephelyén, Boldogasszonypusztán, valamint a szintén hozzá köthető tatai Boglárka Apartmanparkban is. Lajcsit és társait lopással és vesztegetéssel gyanúsítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!