Mediterrán szél, ami melengeti a lelket, és a másik pillanatban viharrá változik

2017. január 12., 08:00 szerző: Hankusz Kálmán
komment
Dunaújváros - Óramű pontos, szélsebesen ül le az asztalhoz. Eleganciájával csak dinamizmusa vetekszik, ám a szicíliai szépség és a virtuóz dallamokat mesterfokon mívelő művészlélek mögött igazi kalandort találunk, férfiakat meghazudtoló elszántsággal. Szentpéteri Csillával beszélgettünk.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

- Mindig ilyen pontos?

- Ez most véletlen volt, gyorsan lett parkolóhely. Viccen kívül, szeretem megtisztelni a rám várót azzal, hogy nem várakoztatom. A koncerteket is mindig hajszálpontosan kezdjük.

- Sokan zongoráznak, de mi kell ahhoz, hogy valakiből zongoravirtuóz legyen? Tudás, tehetség, szorgalom, szerencse?

- Szorgalom nélkül nehéz lett volna elérnem, amit elértem. Sok lemondással járt, s jár. De tanáraim szerint tehetség nélkül hiába a szorgalom.

- Valljuk be őszintén, nem minden gyerek álmodozik arról, hogy zongorista lesz. Mikor dőlt el?

- Én például felfedező akartam lenni, Cousteau kapitány szárnysegédje, és milyen érdekes, öt éve vitorlázom. Hobbim lett, amiről hétévesen fantáziáltam. Kezdetben úsztam, futottam versenyszerűen, nagy kérdés volt, muzsikus vagy sportoló legyek? Aztán hetedikben jött egy baleset, így az élet eldöntötte. A Zeneakadémiáig kacérkodtam az újrakezdéssel, de akkorra a zenében már számos versenyt megnyertem, így a sport inkább a hobbi felé tolódott.

Az életemben mindent teljes erőbedobással csinálok. Nálam nem létezik olyan, hogy fél gőz. Így teljes az életem Fotó: Füle Csaba

- Zongoraművész vagy zongoravirtuóz?

- Mindkettő. A végzettségem zongoraművész, rengeteget dolgoztam, s dolgozom a mai napig ezért a címért, de sokan idegenkednek ettől a szótól, távolságtartónak, túl komolynak tűnik. Sokan azt gondolják, hogy egy zongoraművész elvont, begubózó, humortalan, slampos és fogalma nincs, mi történik körülötte. 2015-ben indult útjára a Láttad-e már a zenét? ifjúsági látványkoncertünk, ahol kalandozunk stílusokon, korszakokon át, fiatalos lendülettel. A zenésztársaim tornacipőben, farmerben lépnek fel, én pedig olyan öltözékben, hogy a diákok koncert után megkérdezik, hol vettem ezt meg azt, mert tetszik nekik a vagány, csajos öltözék. Így nekik már nem a távolságtartó zongoraművész vagyok. A zongoravirtuóz szó kicsit divatos, de modernebb is.

- A különböző hobbik, amiket szeret, inkább férfiakra jellemzőek. Kimaradtak a babák az életéből?

- Bár abszolút nőnek érzem magam, sok fiús attitűd található bennem. Gyerekkoromban fociztam, pingpongoztam, s miután apukámmal nőttem fel, aki egy fiúiskolának volt az igazgatója, általa korán az autók megszállottja lettem. Azóta is tart.

- A fiúk általában imádják az autókat, a száguldást. Nyugtassuk meg azokat a rajongókat, akik a törékeny nőt látják önben, hogy az elegáns külső nem egyenlő a visszafogott sebességgel.

- Szerintem kevesen látnak engem törékenynek, ezzel a temperamentummal, mediterrán külsővel inkább bevállalósnak, dinamikusnak tartanak. Bevallom, szeretem a sebességet. Korábban voltak is gondjaim az autópályákon, amikor elfelejtettem, hogy nem a zongora pedálját nyomom, aztán jöttek a csekkek horror összegekről. Na erről leszoktam. Viszont találtam egy másik szenvedélyt, ahol virtuózkodhatok. Tavaly ezüstérmes lettem gokartban, egyéniben. Csapatban pedig bronzérmes. Amikor 2000-ben kikerültek az óriásplakátjaim, azt gondolták rólam, hogy nagyon lírai, szentimentális nő vagyok, aki csak romantikus, lassú zenéket játszik. Aztán kimentem a színpadra, s egy életre megváltozott a véleményük. Forró mediterrán szél érkezett, ami egyszer melengeti az emberi lelket, másik pillanatban viharrá változik. Latin, rock, jazz, blues, minden jöhet.

Koncertjei mindig különleges, szemet gyönyörködtető látványelemekkel tarkítottak, szakított a konzervatív előadásmóddal

- Az élete más szálai legalább annyira érdekesek, mint maga a művészete. Mi is ez a szerelem a víz iránt?

- Ha most azt mondom, hogy a cápák iránti borzongató érdeklődésem óriási, az nagyon meglepő? Máig tervem, hogy egyszer a mélyből meglesem. Rengeteget olvasok róla, természetfilmeket nézek. Amikor egy évig Rómában éltem ösztöndíjasként találkoztam egy Szicíliában élő festőművésszel, aki cápavadász volt. Éppen gyászolta a barátját, aki az egyik cápavadászaton vesztette életét. Bár én soha nem tudnék állatot ölni, felkeltette az érdeklődésemet.

- A cápavadász után nézzük a következő személyiséget, a vitorlázót!

- Számomra a vitorlázás jelenti a legfenségesebb kikapcsolódást, a gondok elengedését, a természettel való teljes összeolvadást. Ha elutazom bárhova, szinte az első dolgom, hogy megnézem a helyi kikötőt. Legjobban a vitorlásokat szeretem, kifutni a vízre pedig kizárólag azzal szoktam. Órákig tudom nézni a hullámokat, aztán szintén órákig úszni a Balaton közepén. Na az a tökéletes állapot.

- Ezek a szenvedélyek adnak ihletet a zenéidhez?

- Abszolút. A Sirály, a Sirokkó című szerzeményem ebből indult. Amikor az ember elmélyül a saját gondolataiban, és feltörnek érzések, vágyak, amelyeket nem tud szóban kifejezni, akkor jön a zene. Évek óta vágyam filmzenét írni, igen vizuális alkat vagyok, komoly katarzist élek át, amikor összeér a képi világ és a zene. Ezért született meg a „Colors of Music" komplex audio-vizuális koncertshow, amelyben négy nagyméretű, tűéles LED-falon zenéimre komponált filmek erősítik a muzsika hangulatát. Aztán beülök az autómba, és jön a következő szenvedély. Csak másik pedállal.

Hankusz Kálmán

2017. január 12., 08:00 szerző: Hankusz Kálmán

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...