Bulvár

2016.10.30. 20:31

Pizsipartit rendeztek az iskolásoknak

Mezőfalva - Ezen az estén Sárkányfalvává alakult Mezőfalva. A mesék varázslatos világba vitték a gyerekeket.

Horváth László

A hagyományos Meseesten nyolcadik alkalommal öltöztek pizsamába a Petőfi Sándor Általános Iskola alsós diákjai és nevelői, hogy színjátszással, zenével, tánccal bizonyítsák, sokan ma is szeretnek olvasni. A múlthét csütörtöki rendezvényen száznál is több iskolás bújt pizsamába egy közös esti mesére.

A Sárkánymesék címet kapta a mezőfalvi gyerekek idei pizsamapartija. A programban így nem is lehetett más, mint a mesék olykor rémisztő, máskor meg éppen kedves sárkányfiguráinak varázslata. A pedagógusok előadásában megelevenedtek Krisztofóró és Süsü a bájos egyfejű történetei, hallhattunk sárkányos meséket, táncolhattak, énekelhettek a gyerekek Paff a bűvös sárkány zenéjére. A szünetben most sem maradt el a vendéglátás.

A szokásoknak megfelelően ezúttal is Ági néni teája várta az aprónépet. Ropogtatni valóról - mert hogy a kis sárkányokat etetni is kell - a szülői munkaközösség gondoskodott. A gyorsan elröppenő másfél óra után élményekben gazdag, boldog gyereksereg hagyta el az iskolát. Egy szónak is száz a vége, ha valaki nem tudná: vannak a jó sárkányok és vannak a rossz sárkányok. Utóbbiakból csütörtök este nem láttunk, pedig a teremben kis sárkányból volt vagy száz is!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!