Száz éve áldozták fel az életüket - Zarándoklat az elesett hősökért

Hazai domb lesz vagy idegen árok/ Bús sírom füve amelyen kihajt,/ Kopott fejfámon elmosódó írás/ Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:/

Boldog, ki itt jársz, teérted is/ Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;/ Véres harcok verték fel hírét,/De csak a béke katonája volt.

Gyóni Géza írta e sorokat az I. világháborúban - amelynek ő is áldozatává lett. Én olyanoktól kaptam, akik száz évvel a döbbenetes véráldozattal járó isonzói, doberdói csaták után jártak a helyszínen.

A javorcai emlékkápolna: katonák építették a háborúban
Fotó: Amatőr felvétel

Horog László és felesége az Őseink Útján Baráti Kör zarándoklatán vett részt augusztus 13. és 19. között. Éppen száz esztendővel azután, hogy az I. világháborúban (amelyet a történelem rettenetes csúfolódásaként kortársai az utolsó háborúként emlegettek utóbb, holott...) az olasz-szlovén Júlia-Alpokban, az Isonzó folyó völgyében és a doberdói fennsíkon kitörtek nevezett nagy háború legvéresebb csatái. Amelyekhez képest a sokat emlegetett verduni vérszivattyú , bár kétségtelenül tragikus kifejlettel járt, mégiscsak eltörpül, hiszen a franciaországi helyszínen csak 250 ezer halott esett el.

A Szentlélek-kápolna székely faragásai

Az Isonzó környékén 500 ezer magyar, osztrák, német, valamint 750 ezer olasz halott maradt a csatatéren...

Jó okkal nevezték tehát kegyeleti zarándoklatnak a szervezők ezt az utat. Szinte nincsen család Magyarországon, amelyik ne hozott volna súlyos véráldozatot az I. világháborúnak ezen a ma már meghökkentően keveset emlegetett frontján.

Túlzásnak gondolják ezt?

Nos, Horogék úgy gondolták, hogy ők személyükben nem, hanem nemzetükben annál inkább érintettek e zarándoklatban.

Horog László, a zarándok, aki elmesélte történetét, tapasztalatait

Aztán mit hoz az élet?

Augusztus 15-én, NagyBoldogasszony napján az Olaszországhoz tartozó Renze-Zigoniban megkoszorúztak egy emlékművet, amelyet magyar hősi halott katonáknak emelt az utókor, s az egyik sírkövön ezt olvasták: Horog Antal, a 29. népfelkelő gyalogezred szakaszvezetője, 1916. március 6.

- Nem végeztem családfa-kutatásokat, nem tudom, rokonom-e, s ha igen, milyen fokú rokonom ez a boldogult Horog Antal, de biztos vagyok abban, hogy családi szálak is összekötnek minket - mondta Horog László szerkesztőségünkben, a fényképet mutatva, s még mindig meghatódva.

A zarándokok a kápolna lépcsőjén

Elfelejtettük volna ezt a száz évvel ezelőtti vérszivattyút ?

Amely egy és negyed milliónyi halottját mind a politikának köszönheti ? Nem csak azért, mert Clausewitz szerint a háború a politika folytatása más eszközökkel , hanem azért is, mert (gondoljunk bele) a háborúk amiatt törnek ki, hogy a politikusok képtelenek megegyezni a tárgyalóasztalnál. Ám a háborúknak egyszer csak vége: vagy az ember, vagy a pénz, vagy a terület fogy el. S akkor mégis csak le kell ülni a tárgyalóasztalhoz, megegyezni...

A magyar-osztrák csapatok a(z akkor még) szövetséges olasz csapatok mellett foglaltak állást a Júliai-Alpokban a háború elején. Majd az olasz állam pálfordulása nyomán egyszerre csak ellenséget találtak a hátukban, az olaszok képében. Kétezer méteres sziklacsúcsok közepette: nem éppen a magyar baka által megszokott helyen. Akadt olyan lövészárok (még ma is látszik), amely csak fél méter mély volt. Majd három évig éltek itt a magyar katonák.

Emlékkiállítás az isonzói csatákról

Éltek - s haltak.

Közben megesett a caporettói csata is, amelyben a körülmények által vesztésre ítélt magyar-osztrák alakulatok száz kilométert (!) vetették vissza ellentámadásukkal az olasz egységeket!

A zarándokok meglátogatták az első világháború tán legszívbemarkolóbb emlékét is.

Ez a javorcai magyar kápolna. 1916. márciusában tették le az alapkövét, s 1916. november elsején szentelték föl. Az osztrák-magyar hadsereg magyar katonái építették az első kőtől az utolsóig - miközben tartották a hegyi frontot az ellenséggel szemben! Tervezték: Remigius Geyling osztrák és Jablonski Géza magyar hadmérnökök. A Szentlélekről elnevezett kápolnában felvésték az ott elesett honvédek nevét. Fatáblákra. Melyeket könyvlap-szerűen kinyithatóra kellett alakítani a létszám miatt...

Olyan sokan estek el ott, hogy a halottak nevét lapozható fatáblákra kellett írni a kápolnában...

A mai zarándokok búzakoszorút, nemzetiszín szalagot, bort vittek a sokszor névtelen sírokhoz. A magyar sírok a leggondozottabbak. Bár régóta nincsenek felújítva, de látogatóik még mindig vannak, bő számban.

Az állam felejthet - a nép nem.

Zarándokok járásával...

Ha van nép, ország, nemzet, amelynek bőséges tapasztalata van a háborúk ártó hatásairól, akkor az a magyar.

Mást ne mondjak, az I. világháború következményei közé tartozik Trianon is. Az ottani béke következtében még a háború után életben maradottak nagy részét is elveszítettük.

Bőven van okunk zarándoklatokat járni. Aki nem tart a zarándokokkal, az is gondolja meg: miért mennek...