Bulvár

2016.08.14. 19:25

Zsemlében, rétesben a lecsó - Második alkalommal rendezték meg Kulcson a főzőpartit

Kulcs - A nyár legfőbb szezonális étele a lecsó, szinte minden háztartásban készít valamilyen lecsós ételt a háziasszony, vagy a ház ura.

Balla Tibor

Sokan vannak, akik a saját lecsójukra esküsznek, annál jobbat aztán senki sem készít. Megmutatni viszont ritkán adódik alkalom, legfeljebb a baráti kör és a család kóstolhatja meg, és csettinthet elismerően a nyelvével, ha valóban jól sikerül.

Kulcson erre nagyban kínáltak lehetőséget a hétvégén, ráadásul már második alkalommal. Már nem sokkal dél után fellobbantak a tüzek az íjászpálya mellett, a szélvédett területen, ahol sörpadokon ülve sátor alatt tölthették az időt azon csapattagok, akik nem tüsténkedtek a bogrács körül. Mert ez a rendezvény vállaltan a közösségépítésről szól. Persze az sem mindegy, milyen étel rotyog az edényben, de a lényeg, hogy egy kellemes nap ígéretével érkezik mindenki.

 

Éppen ezért csalódott kissé az ötletgazda, főszervező Siba György. Merthogy az előzetes igényfelmérésnél még tizenöt csapattal számolhatott, ám a helyszínen már csak nyolcan jelentkeztek a versenyre. Pedig a tavalyi, első fesztivál remekül sikerült. Úgy tűnt, hogy a magánemberek ötletéből és munkájával megvalósult közösségi esemény szárnyalásba kezd.

Ugyanakkor: lehet ezt is pozitívan szemlélni! Hiszen azért, ha abba belegondolunk, hogy a nyolc csapatban biztosan voltak csapatonként legalább tízen, akkor már nem is rossz a statisztika, pláne, ha hozzávesszük, hogy a dunaújvárosi jégkorongosok egyfajta összetartásként fogták fel a rendezvényt, és a felnőtt csapat mellett az ifik is ott töltötték a délutánt, mindösszesen produkálva egy közel negyvenes létszámot, akkor már sokkal szebben hangzik.

Akik nem versenyeztek, azoknak is kellemes szombat délutánt ígért a II. Kulcsi Lecsófesztivál. Hiszen eleve, a főzőhelyekhez is már az árusok sorfalán keresztül lehetett bejutni, akadt mindenféle finomság és innivaló is mindenfelé. A gyerekeknek ott volt a Vitéz László bábjáték automata, amelynek csak rajzolni kellett valami szépet, és utána már pöröghetett is a szerencsekerék, hogy eldöntse, hogy mondjuk a szomorú csiga éneke legyen a következő produkció. Ráadásul, mint kiderült, a Kolibri Színházból ideérkezett kíntornásbódéban olyan ember csücsül, aki a nyarakat Kulcson tölti.

A háromtagú zsűri (Grábics Gyula vendéglátós szakember, Kiss Attila a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara tagozati alelnöke, Menyhárt Ferenc önkormányzati képviselő) csak egy számot ismert, hogy melyik tányér van előtte, így mód sem lehetett a részrehajlásra. Az első helyen egy szólista hölgy végzett, aki csak annyit árult el magáról, hogy Csillának hívják. Ő vihette haza a fődíjat, egy kerámiatálat. A különdíjat pedig a Nap Háza-Hold Udvara csapata nyerte el, különleges, zsemlébe töltött currys lecsós ételével. Csak bízni tudunk benne, hogy a kulcsi lecsóparti szervezői nem csüggednek, és jövőre is megrendezik az idén is öt-hatszáz embert megmozgató rendezvényt.

Óriási hiátust töltenek be az önszerveződő közösségi rendezvények. Az embereknek szükségük van az efféle közösségi élményekre, amelyek óhatatlanul közelebb hozzák egymáshoz őket. A főzőcskézés és a hozzá szorosan kötődő poharazgatás már időtlen idők óta összekovácsol. Nem véletlen Dunaújvárosban a Parázs Varázs most már jó néhány éve tartó sikersorozata. Kulcson azt mondják, egy utcában jó néhány házat vásároltak meg angolok, ám ebben nem volt semmi szándékosság, összebeszélés. Most, a lecsófesztiválon Hunglish névvel csapatot indítottak, mert ők is részt szeretnének venni a település közösségi életében, és ilyenkor együtt bulizik az őstermelő a polgármesterrel... Az ilyen eseményeket foggal-körömmel védeni kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!