A Magyar Nemzet írt arról, hogy egy baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben. A cikket dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő is megosztotta közösségi oldalán, az alábbi hozzáfűzéssel.
Immár másodjára hívta meg egy kerekasztal-beszélgetésre a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület mindazon helyi vállalkozókat, politikusokat, szakmai vezetőket, akik érdekeltek a horgász- és vízi turizmus fejlesztésében.
Eredményes volt az érdekképviselet a kormány felé, ennek köszönhetően Pusztaszabolcs külterületi részén, Cikolapusztán végre megfelelő minőségű ivóvízhez juthatnak az ott élők- erről tartott sajtótájékoztatót dr. Molnár Krisztián, a Fejér vármegyei közgyűlés elnöke, dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője, valamint Tüke László, a település fideszes képviselője.
A Kulcs Községi Önkormányzat sajtónyilvános projektzáró rendezvényt tartott a helyi Deák Ferenc utca és Bem utca kereszteződésében. Egy újabb, biztonsági szempontból nagy jelentőségű projekt fejeződött be, amely megvalósítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében meghirdetett Élhető települések elnevezésű konstrukció adott lehetőséget.
Az ST Solar Kft. adta a legnagyobb ajánlatot2024.01.12. 14:00
Egy dunaújvárosi vállalkozás, az ST Solar Kft. adta a legnagyobb licitösszeget arra a Fradi-labdára, amelyet a pusztaszabolcsi Bicskei Kornél gyógyulása érdekében ajánlottak fel árverésre.
Elevenítsük fel a 2023-as év legfontosabb történéseit – visszatekintő a második negyedévre2024.01.06. 20:00
Az év első hónapjait követően 2023 második negyedéve is rendkívül eseménydúsan zajlott. Lehúzta a rolót a város egyik ikonikus üzlete, rengetegen fogtak össze a Móricz iskola két kisdiákjának gyógyulásáért, olvasóink pedig megválasztották az év színészét is Dunaújvárosban.
Hullámvasútban érezhettük magunkat 2023-ban. A Dunaferr körül zajló tortúra is tovább folytatódott, az ország számos pontján gyógyszerhiány ütötte fel a fejét, a Törökországot és Szíriát érintő földrengés pedig az egész világot megrázta. Ugyanakkor az előző évben számos esemény adott okot az ünneplésre is. 2023 első negyedévének történéseiből szemezgettünk.
Dr. Molnár Krisztián és dr. Mészáros Lajos felajánlása2023.12.15. 17:35
Egy teherautónyi tűzifát adományozott egy ercsi családnak a saját költségén dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Az országos program Dunaújvárosba ért2023.12.01. 13:30
Rendkívül sokszínű és élménygazdag elemekkel felszerelt játszóteret alakított ki a Szerencsejáték Zrt. a nagy víztoronynál, amelyet pénteken délelőtt adtak át ünnepélyes keretek között.