A Viadanáé lett a vándordíj

Mezőfalva - Negyedik alkalommal jelentkezett szombaton a Dréta Antal nevét viselő egyházzenei találkozó a település katolikus templomában.

Szabó Szabolcs

A rangos kórustalálkozóra szombaton öt csapatot vártak a szervezők, ám a székesfehérvári Vox Mirabilis Vegyeskar tagjait tömeges megbetegedés sújtotta, így lemondták a részvételt. A  település egyik alapító egyházi személyéről, Dréta Antalról elnevezett találkozón így a házigazda Mezőfalvi Nőikar mellett a százhalombattai Szent István Kórus, a dunaújvárosi  BonaVox Nőikar és a Viadana Kamarakórus léphetett a  közönség elé.
A kórusokat ezúttal is telt ház fogadta a római katolikus templomban. A magas színvonalú kórusművekkel érkező fellépők produkcióit Horváth Péter, a Dunaújvárosi Vegyeskar karnagya vezette zsűri értékelte. Az ítészeknek ezúttal sem volt könnyű dolguk, hiszen remek előadásokat hallgathatott a közönség, végül a település önkormányzata által alapított vándordíj a Kurucz Gergely vezette Viadana Kamarakórusé lett. A  hangversenyen felléptek a Petőfi Sándor Általános Iskola  zenész növendékei, valamint szólót énekelt Jobbágy Zsanett.
A találkozó után ünnepelte fennállásának tizenötödik  évét a házigazda kórus, a Mezőfalvi Nőikar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!