Maradnak, még ha leszakad is?!

A péntek délutáni pánikot követően tegnap kicsit nyugodtabb volt a légkör Táborállás omlásveszélyes, talajmozgásos részén. Az emberek leginkább azt nem tudták feldolgozni - felfogni -, miért kell elhagyniuk az ingatlanjukat huszonnégy órán belül.

Körmendi Erzsébet

- A Helyi Védelmi Bizottság határozatát hajtják végre a területen...

Tóth László gazdasági alpolgármester hozzátette:

- A tűzoltók elkezdték kiszivattyúzni a vizet a kutakból, medencékből, vízgyűjtőkből. Felkészültünk az újabb partcsúszásra is, öt-hat teherautó áll készenlétben, ha megmozdul a talaj, azonnal kiköltöztetjük a veszélyben lévőket.

A tűzoltók valamennyi járműve a helyszínen volt. Az utca közepe táján épülő családi ház a következő helyszínük, az ottani kút vízszintje negyven-ötven centivel megközelítette a talajszintet - pedig korábban két-három kútgyűrű mindig szárazon maradt. Akkor kezdtük átérezni a helyzet súlyosságát igazán, amikor a partoldal felőli talajrétegekből elkezdett zúdulni a víz a beton gyűrűk közötti réseken át az üres kútba. A csobogást hallgatva tudtuk: nem kell sok idő, és a kút újra tele lesz vízzel.

Sokan tartanak attól, hogy a víz eltávolítása után üregek keletkeznek, és beszakad a partoldal. A szakemberek is félnek - de valamit tenni kell, mondják, mert esők jönnek és súlyosbodhat a helyzet. A dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltséget vezető Lóki Richárd elmondta: a szakértői vélemény szerint a partfal kiszámíthatatlan: ugyanúgy leomolhat egy óra múlva, mint jövő tavasszal.

Németh Gyula szerint kétségbeejtő a helyzet, mert félig kész házának falai repedeznek, mégis azt mondta:

- Kihúzom a városban valahogy ezt az egy évet, csak oldják meg rendesen, stabilizálják minél előbb a partot.

A DVCSH szakemberei a vízórákat olvasták le az utcában. Közben megérkezett Horváth Tibor, a város főerdésze is, aki elégedetten látta, hogy beosztottai rövid idő alatt eltávolították a Palánk sori partoldalból az aljnövényzetet, bokrokat, és már érkeztek a tűzoltók szivattyúzni a kutakat, amelyek kiszabadultak a növények fogságából.

A polgármester 11 óra előtt pár perccel érkezett a helyszínre. Cserna Gábor először a kialakult helyzetet értékelte, elmondta, hogy a Mélyépterv szakértői anyaga egyértelműen élet és balesetveszélyessé nyilvánította Táborállás Barsi Dénes utca, Üdülő sor, Ivó utca Ágacska utca által határolt területét. A védelmi bizottságnak a lakók biztonsága volt a legfontosabb, ezért rendelték el a kitelepítést. Egyúttal döntött a legszükségesebb teendőkről - vízmentesítés, árokásás, forgalomkorlátozás -, amelyeket azonnal elkezdtek, és elvégeznek a partfalstabilizálási munkák előtt. Átmeneti szállásként Cserna felajánlotta az érintetteknek a középiskolai kollégiumokat, az önkormányzat szolgálati lakásait. Gondoskodnak az ingatlanok rendőri védelméről is, és az október végi közgyűlésen döntenek a helyreállítási feladatokról és ezek anyagi hátteréről.

A terület teljes kiürítése lehetetlen volt, mert az érintettek közül sokan nem érzik a veszélyt, nem hajlandók elhagyni otthonukat. A nyomásnak engedtek az illetékesek: saját felelősségére maradhat, aki akar, mindaddig, amíg a helyzet nem súlyosbodik. Mert akkor, ha kell rendőri segítséggel, de mindenkit kitelepítenek a területről. Addig azonban nem kapcsolják ki a villanyt, nem zárják el a gázt és vizet - biztosítják a lakhatási feltételeket. A Ivó utcában - amely alatt megindult a part - ottjártunkkor éppen a gázvezetékeket szakaszolták, hogy csőtörés esetén a meghibásodott szakasz azonnal kizárható legyen a rendszerből.

Délután három órakor lakossági fórumot tartott a polgármester és a teljes hivatali szakértő stábja az Üdülő soron. Délután háromig 25-en hagyták el az ingatlanukat, legtöbbjük csak éjszakára költözött máshova. Öten kértek önkormányzati szállást. Huszan úgy döntöttek, maradnak a házukban. De az adatok óráról órára változtak estig. Dr. Hőnigh Magdolna aljegyző azt kérte az emberektől, bármikor, ha úgy érzik, hogy menni akarnak, azonnal jelezzék, és segítenek. A polgármester azt kérte a táborállási ingatlantulajdonosoktól, gyűjtsék össze a kéréseket, igényeket, és találkozzanak hétfőn délután két órakor a városházán, ahol nyugodt körülmények között beszélhetik meg a további tennivalókat.

 

Helyette tegnap a levelet kapták meg a lakók, amelyben az önkormányzat jegyzőjét helyettesítő aljegyző, dr. Hőnigh Magdolna tudatja velük: a szombati lakossági fórum - amit úgy vártak, mint a messiást - elmarad. Ugyanis azonnal el kell hagyniuk az ingatlanaikat.

A szakértők azt állapították meg, hogy az említett utcákban a partfal csúszása közvetlen élet- és balesetveszélyt jelent az ott élőkre nézve. A kitelepítés több mint kilencven ingatlan érint Táborállásnak ezen a részén.

Az asszonyok sírtak, a férfiak dühöngtek tegnap délután, amikor kézbesítették nekik a hivatalos tájékoztatást.

- Az én házammal nincs semmi probléma, egyébként sincs hova költöznöm - mosolyog kínjában az Ágacska utcai Tóth Pál Jánosné.

Orgovány Zoltán - aki összekötő szerepet vállalt a lakók és az önkormányzat között - mérges, amiért a szakemberek megoldás helyett a jobb félni, mint megijedni elvet alkalmazták, és eltávolítják az embereket a területről. De ő sem tehet mást, mint költözik, mert, ha kikapcsolják a közműveket, akkor a gyerekekkel nem maradhatnak az Ivó utcai új családi házukban...

A terület szervezett kiürítése ma reggel nyolc órakor kezdődik. A tűzoltók kérik a tulajdonosokat, tartózkodjanak a helyszínen, mert ki kell szivattyúzniuk a kutakban, vízgyűjtőkben, medencékben lévő vizet. A tulajdonosoknak biztonságba kell helyezniük az ingóságaikat: a közvetlen életveszély elhárításának időtartama várhatóan egy év. Az ingatlanok kiürítéséhez szükséges - maximum 3,5 tonnás - teherautót az önkormányzat biztosít a költözésre kényszerített táborállásiaknak.




A lakossági tájékoztatót alább olvashatják: 

Tisztelt Polgárok!

Tájékoztatom a Tisztelt Polgárokat , hogy Dunaújváros Ivó utca- Barsi D. u.–Üdülő sor- Ágacska u Palánk sor által határolt területen a folyamatos nagy mennyiségű csapadékvíz terhelése miatt az Ivó utcai telkeket határoló szakaszon a löszpart folyamatos mozgása tapasztalható, amely az szakmai vélemények alapján az ott tartózkodók számára közvetlen élet- és balesetveszélyt jelent.

Az életveszély elhárítása érdekében felhívom a terület ingatlanain tartózkodók figyelmét, hogy azonnali hatállyal készüljenek fel ingatlanaik hosszabb távú elhagyására, melynek keretén belül tegyék meg a szükséges intézkedést az tulajdonukban lévő ingatlan és azon található ingóságok biztonságba helyezésre. Amennyiben ehhez segítségre van szüksége, azt jelezze Dunaújváros Polgári Védelmi Kirendeltségén a 25/411-101 telefonszámon.

Az ingatlanok hosszabb időre történő elhagyására kell számítani, a közvetlen élet és balesetveszély elhárításának időtartama várhatóan 1 év. Ez az időtartam a partfal stabilizációs munkáinak elvégzését foglalja magába (szennyvíz- és csapadékvíz elvezetés kialakítása, víztelenítési és a csúszó part megtámasztásának munkálatai)

Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a terület szervezett kiürítése 2010. október 15-én reggel 8 órától 16 óráig folytatódik. Az ingatlanok kiürítését előirányzó végzés kézbesítésével egyidejűleg - további vezeték törés szakadás miatt fellépő járulékos veszélyállapot megelőzése miatt - intézkedni fogok a terület közművezetékeinek (víz, elektromos áram, gáz) szakaszolásáról illetve szükséges mértékű lezárásáról.

Fentiek keretében kérem ingatlana és a szomszédos ingatlanok védelmében gondoskodjék:

- ingatlanon lévő közműcsatlakozások lezárásáról (épület áramtalanítása a mérőóránál, vízvezeték elzárása a mérőóránál) E-on 06 80/20-50-20 telefonszámon a mérőóra leolvasását kezdeményezheti a kiköltözéssel egyidejűleg (a mérőóra leolvasásához és lezárásához szolgáltató szakembert biztosít).

- gáztartályok lezárása, (szolgáltató egyidejű értesítése az ürítésről )

- folyamatosan működő elektromos berendezések kikapcsolásáról

- zárt szennyvíztároló aknák ürítéséről

- életvitelhez szükséges ingóságok összegyűjtéséről és elszállításáról

Az ingatlanok kiürítéséhez szükséges maximum 3,5t terhelésű gépjárművet az önkormányzat szükség esetén biztosít.

Kérem, hogy az ingatlanon saját biztonsága érdekében éjszaka ne tartózkodjon!

Egyúttal tájékoztatom Tisztelt Ingatlan Tulajdonost, hogy a terület kiürítéséről a Védelmi Bizottság határozatot hozott. A terület életveszélyessé nyilvánításának és kiürítésének elrendeléséről Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere végzés formájában intézkedik.

A 2010. október 15. 1030-ra a helyszínre meghirdetett lakossági fórum az időközben foganatosított intézkedések következtében okafogyottá vált, ezért elmarad!

Kérem együttműködését a bekövetkezett életveszélyes helyzet mielőbbi elhárításának előre mozdítása érdekében!

Dunaújváros 2010. október 14.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!