Daruszentmiklós

2014.10.08. 13:45

A legkisebbekkel együtt köszöntötték a falu szépkorúit

Daruszentmiklós - A településen évek óta hagyomány, hogy az Idősek világnapján apró ajándékkal, ünnepségen köszöntik a falu szépkorúit.

Rankasz Brigitta

Mivel a település szétszórt, így a falu vezetői minden évben buszt küldenek, hogy azok is részt vehessenek az ünnepségen, akik már nehezebben mozognak.

A Barátság házban október harmadikán délután négy órakor elsőként Rauf Norbert polgármester méltatta a falu időseit. Ők teremtették meg mostani életünk alapjait, sokan közülük ma is aktívan tevékenykednek, segítik tanácsaikkal a fiatalabbakat, s összetartják a családot. Fontos szerepük van életünkben, s jó hazamenni a biztonságot adó szülői házba. Nagy adomány ez annak, akinek még lehetősége van rá.

Majd a legkisebbek, a Szederinda Óvodából érkeztek Hajdú Annamária és Vancsura Bernadett óvó nénikkel együtt táncoltak, énekeltek, s melegséggel töltötték meg a nagyszülők szívét.

Ezután a Benedek Elek Általános iskola felsősei csodálatos mesejelenetet mutattak be. A Szélike királykisasszony történetét állították színpadra, s kicsit visszahozták a mesék világát is az idősek életébe. Duschnig Mónika és Hudák Gyurkó Szilvia felkészítők jóvoltából a jelmezek is nagy tetszést arattak.

A közös délutánon hatvan szépkorú vett részt, a köszöntések után az önkormányzat szíves vendéglátással kedveskedett nekik. Régi emlékek is előkerültek ezután, sokan csak ilyenkor találkoznak, hiszen nehezen mozdulnak ki otthonról, így az idősek napja az örömteli találkozások napja is a településen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!