Daruszentmiklós

2014.08.06. 16:00

Élménydús nyár volt a diákoknak

Daruszentmiklós-Kulcs - Február elsején indult Kulcs és Daruszentmiklós általános iskolái között az a pályázati program, mely lehetővé tette, hogy a hátrányos helyzetű darusi diákok több nyári táborban nyaraljanak.

Rankasz Brigitta

A táborok a gyermekek számára ingyenesek, a családok pénztárcáját nem terhelik. A programsorozatban a kulturális pillér kapott kiemelt szerepet, hiszen a gyerekek az adott városok, falvak történelmi múltját is megismerték a közös tábori élményen túl.

Az első állomás Vajta volt nyár elején, ott a termálfürdőben lubickolhattak a gyermekek. A második nyaralás úticélja Sopron volt, ahol a város nevezetességeivel ismerkedtek, Fertődön az Esterházy- kastélyt is megnézték, majd egy hangulatos hajókázáson következett a Fertő-tavon. A látnivalók sorából nem maradt ki Hegykő, Nagycenk és Győr sem. Ám ezzel nem ért véget a táborok sora, hiszen a csapat nemrég érkezett haza Balatonszárszóról. Hatalmas lubickolások a magyar tengerben, véget nem érő játék, kirándulások, és sorolhatnánk tovább az onnan hozott útravalókat. De azóta új élményekkel gazdagodtak: ma érkeznek meg a negyedik nyaralásról, Aggtelekről.

Eseménydús, izgalmas napok voltak ezek, az ismereteken túl a diákok életre szóló élményeket szereztek, s eljuthattak hazánk szép tájaira.

A gyermekek mostantól kipihenik az ország feltérképezését, a pedagógusok pedig most egy kicsit pihenhetnek, mert a kirándulásokon ők vigyáztak a gyermekek biztonságára. Persze a csodás közös élmények, az iskolai csapatépítés tompítja az éjszakai tábori felügyeletek fáradtságát, pihenésre azonban eddig nem volt módjuk. Számukra most érkezett el a rövid nyári szünet, hogy szeptemberben újult erővel folytassák a munkát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!