Daruszentmiklós

2014.12.17. 18:30

Kotyoltak a falvakban

Előszállás, Daruszentmiklós - Mindkét településen jókívánságokkal gondoskodtak a jövő évi szerencséről és bőségről.

Rankasz Brigitta

Elindultak a néptáncosok Előszálláson is Luca napján, hogy a régi népszokást felelevenítsék. Kora reggel nagy izgalommal próbáltak, majd Sonkoly Bálint vezetésével útra keltek a fiúk bekecsben, kabátban, tarisznyával, vitték a szalmát, fadarabot, kopogtatós botot. A kis csapat először a település iskolájában kopogtatott minden osztály ajtaján, majd bejárták az intézményeket, népesebb helyeket, szinte mindenhol elmondták mondókájukat a faluban. A jókívánságok, szerencsét hozó, termésvarázsló rigmusaik sok vidámságot vittek minden helyre, ahol megfordultak, s a kotyolás után szétszórták a szalmát, ahogy illik. Reméljük, tojnak is a tyúkok jövőre bőven, s bőségesen teljesülnek a kívánságok.

Daruszentmiklóson is elindultak Luca napján, hogy jókívánságokkal gondoskodjanak a jövő évi szerencséről és bőségről. A legkisebbek, a Szederinda Óvoda gyermekei örültek a legjobban Balogh Roland, Balogh Jenő, Balogh Levente és Láposi Ferenc vidám verseinek. Az apróságok a népi rigmusok elhangzása után nagy kedvet kaptak a kopogtatáshoz, így a délelőtt folyamán elűzték a rosszat, majd az óvónőkkel elültették az időjósló búzát is.

A település lakói felettébb örülnek annak, hogy a fiatalok folytatják ezt a hagyományt. Nem túlzás, könnyeket csalt a nagyszülők szemébe az unokák hagyományőrző játéka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!